.

.

11 éves a Kovács István Pál Dalkör

A Kovács István Pál Dalkör Egyesület dal- és nótaműsor keretében ünnepelte 11. születésnapját április 13-án a gyáli közösségi házban. A műsor méltó volt az ünnepi alkalomhoz, ezt a közönség arcán látható mosoly is megerősítette. A programban a népdalok, operettek, nóták mellett verset is hallhatott a nagyérdemű, a Gyáli Arany Gyermek Néptáncegyüttes pedig táncprodukciójával járult hozzá […]

Tudnivalók az európai parlamenti képviselők választásával kapcsolatban

Tisztelt Választópolgárok! Az európai parlamenti képviselők 2019. évi megválasztásának időpontja május 26., vasárnap. Szavazatát csak személyesen adhatja le 6 órától 19.00 óráig a lakcíme szerinti szavazókörben (illetve átjelentkezés esetén az adott település kijelölt szavazókörében), a szavazóhelyiség címét az értesítő tartalmazza. A GYÁLI KORMÁNYABLAK 2019. május 26-i napján, reggel 6-órától este 19 óráig biztosítja nyitvatartását a […]

Csodás eredmények születtek a gyáli boxolók első megmérettetésén

A Gyáli Mi Újság áprilisi számában lehetett olvasni a Gyáli Ökölvívó és Szabadidősport Egyesületről. Azóta az egyesület két fontos versenyen is szerepelt. Az első a Budapest Bajnokság volt (Budapesti és Pest megyei boxegyesületek részvételével)  a másik a Diákolimpia utódja, az Utánpótlás Magyar Kupa, amely négy napig tartott, közel 300 résztvevővel. Váry Istvánt, az egyesület elnökét […]

Gyáli Gyermeknap – programok

Gyál egy napra ismét gyermekállammá alakul át. A piactéren számos izgalmas program: koncert, bábelőadás, kézműves foglalkozások,  játszópark, helyi sport- és táncegyesületek bemutatói várják a gyermekeket és családokat. A rendezvény alatt gasztronómiai kiállítókkal, játékvásárral is várjuk a látogatókat. Gyál Város kiemelt fesztiválrendezvénye a gyermeknap. Gyál Város Önkormányzata és az Arany János Közösségi Ház és Városi Könyvtár szervezésében az […]

Bölcsődék Napja – április 21.

Egy 2010-ben született miniszteri rendelet alapján április 21-e a Bölcsődék Napja Magyarországon. 1852-ben ezen a napon nyitották meg az ország első bölcsődéjét Budapesten, de a világ első bölcsődéjét sem sokkal korábban (1844-ben, Párizsban). Az első magyar bölcsőde megnyitásának előkészületeiben részt vett Brunszvik Teréz (az első magyar óvodaalapító) unokahúga, Brunszvik Júlia is. Az első magyar bölcsőde […]

Vigyázzunk magunkra és egymásra is!

Megkezdődött a tavaszi szünet. A gyerekeknek ilyenkor lehetőségük nyílik arra, hogy kiszabaduljanak a hétköznapok monoton rendjéből és gondtalanul élvezzék a szabadságot. Mivel az időjárás is kegyes hozzánk, a jó időben előkerülnek a biciklik, gördeszkák stb. és ezzel együtt a megszokottnál több gyermekre kell számítani az utcákon. A gyerekek hajlamosak belefeledkezni a játék örömébe, és megfeledkeznek […]

Intézze önkormányzati ügyeit elektronikusan!

Kényelmes és gyors megoldás nyújt a bárhonnan elérhető Önkormányzati Hivatali Portál. Házasságkötés, gyermekszületés, építkezés, autóvásárlás, vállalkozásindítás, mind-mind fontos és örömteli, ugyanakkor kétségtelenül hivatalos ügyintézéssel is járó események. Januártól már minden magyarországi településen, így nálunk is elérhető az Önkormányzati Hivatali Portál szolgáltatás, amelyen keresztül online, akár a saját nappalinkból is kényelmesen és gyorsan intézhetők az önkormányzati […]

Húsvéti programajánló

A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, a Krisztus-központú kalendárium központi főünnepe. A Biblia szerint Jézus – pénteki keresztre feszítése után – a harmadik napon, vasárnap feltámadt. Kereszthalálával nem szabadította meg a világot a szenvedéstől, de megváltotta minden ember bűnét, feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett. Húsvét az azt megelőző időszak, Jézus sivatagi böjtjének emlékére […]

27,2 milliárdos beruházás Gyálon

A Pepco csaknem 27,2 milliárd forintos logisztikai beruházást telepít Magyarországra, hogy a régió valamennyi országát kiszolgálhassa Gyálról – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten, a Pepco beruházásbejelentő sajtótájékoztatóján. A külgazdasági és külügyminiszter elmondta, hogy a lakberendezési és ruházati (non-food) termékeket forgalmazó áruházlánc 100 ezer négyzetméteren építi ki magyarországi raktárbázisát. A beruházás 2022-ig több mint ezer […]

Számítunk Önre! Lakossági elégedettségmérő kérdőív

Számítunk Önre, mert az Ön véleménye is fontos! Gyál élhetőbbé tételéhez és működtetéséhez kiemelten fontos, hogy a városvezetés folyamatosan, szorosan együttműködjön a lakossággal, együtt tegyék jobbá, okosabbá, biztonságosabbá a városi környezetüket, ezért lakossági elégedettségi kérdőív segítségével szeretnék felmérni, hogy a helyiek milyennek ítélik a város működtetését, vezetését. A felmérés célja, hogy a lakosság visszajelzései alapján […]