Jóízű disznóságok a 6. Gyáli Böllérversenyen

Idén is jó hangulatban telt a Gyáli Böllérverseny, amely immár hatodik alkalommal került megrendezésre. Február 10-én rendhagyó helyszínen, a víztorony melletti területen gyűltek össze a disznótor mesterei, hogy összemérjék tudásukat. A verseny során minden mozzanatot pontozott a zsűri, kezdve az állatok kegyes feláldozásának szakszerűségétől, a feldolgozás precizitásán át egészen az elkészült ételek gasztronómiai értékeléséig. A […]

A város legnagyobb adófizetőit látta vendégül a polgármester

2018. február 9-én, pénteken Pápai Mihály polgármester ismét vendégül látta a város legnagyobb adófizetőit. Az összejövetelt nyolc éve rendezik azzal a céllal, hogy a nagyadózók megismerjék a város közösségi-, kulturális életét, valamint tájékozódjanak a jövőbeni fejlesztési lehetőségekről, illetve képet kapjanak arról, hogy az általuk befizetett adóforintokat a település mire fordítja. A rendezvényen a meghívott vendégek […]

Ideiglenes forgalomkorlátozás a városban a Gyáli Böllérverseny ideje alatt

Február 10-én szombaton kerül megrendezésre a 6. Gyáli Böllérverseny, amely az idei évben rendhagyó módon a víztorony melletti területen lesz. A rendezvény biztonságos lebonyolítása érdekében azon a napon reggel 6 órától a rendezvény befejezéséig lezárásra kerül a Somogyi Béla utca egy rövid szakasza (Széchenyi István utca és Arany János utca között), illetve a Dobó Katica […]

Felhívás – társadalmi egyeztetésre

Gyál Város Önkormányzat Képviselő-testületének a Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 18/2014. (XII.01.) önkormányzati rendelete 41.§ és 42.§-a rögzíti az önkormányzati rendelettervezetek társadalmi egyeztetésével kapcsolatos szabályokat. Ennek megfelelően az Önkormányzat az alábbiak szerint biztosítja, hogy a Képviselő-testület elé 2018. február 22-én kerülő rendelettervezet széles körben megismerhető legyen, és arról véleményt lehessen nyilvánítani. A teljes szöveg […]

Nyílt hétvégével indít a Gyáli Járási Tanuszoda

Jó hírrel szolgált Pápai Mihály polgármester facebook-os élő fogadóóráján. Véget ért ugyanis a próbaüzem, így február 10-étől mindenki számára látogathatóvá válik a Gyáli Járási Tanuszoda. Mint arról korábban beszámoltunk, az uszoda átadási ünnepsége 2017. november 22-én megtörtént, az azóta eltelt időszakban pedig tesztüzemben működött, ugyanis a hivatalos eljárás szerint vizsgálták a szakemberek a vízminőséget. Mostanra […]

Bemutatkozik a Gyáli Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola új vezetője

Új vezető került a Gyáli Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola élére  Mint arról már beszámoltunk, Tóth István korábbi igazgató, – aki 1994-ben létrehozta a gyáli zeneiskolát – nyugdíjba vonult. Utódja a nemrég kinevezett Zabán László Károly lett, akit szakmai életútjáról és jövőre vonatkozó terveiről kérdeztük.   Igazgató Úr, mikor kezdett zenével foglalkozni? Általános iskolai tanulmányaimat […]

Szerdán ismét polgármesteri élő facebook-bejelentkezés – nagy bejelentéssel!

Pápai Mihály polgármester 2018-ban is folytatja az  online polgármesteri fogadóórát, melyet minden hónap első szerdáján tart hivatalos facebook-oldalán. A mára igen nagy népszerűségnek örvendő élő közvetítést azon helyi lakosoknak tartja fenn, akik nem tudnak részt venni a 13.00-tól 18.00-ig tartó személyesen fogadóóráján. A következő bejelentkezésére február 7-én, 18.00-kor kerül sor és 18.30-kor ér véget. Pápai […]

Figyelem, gyáli egyetemisták! Önkormányzati támogatásban részesülhettek!

A gyáli városvezetés nagy hangsúlyt fektet a városban élő egyetemista, főiskolás diákok támogatására. Ennek köszönhetően az év elején megalkottak egy helyi önkormányzati rendeletet, amely a felsőfokú intézményekbe járók támogatását célozza meg. Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2017. februári ülésén az 5/2017. (II.28.) ör. (a továbbiakban: rendelet) megalkotásával döntött a Gyáli Élet Program bevezetéséről, melynek célja a […]

Állattartók figyelem! Jó gazdája vagyok e kedvencemnek?

Tudnunk kell, hogy a felelős állattartás sok egymásra épülő gondoskodás és figyelmességből tevődik össze. Ne elégedjünk meg azzal, hogy háziállatunk gazdái vagyunk, legyünk „Jó gazdák”! Mit is takar a jó gazda fogalma?  „1998. évi XXVIII. törvény, az állatok védelméről és kíméletéről” szóló törvényből kiragadva,  3. § E törvény alkalmazásában: jó gazda gondossága: az az emberi […]

Pályázati felhívás – Bóbita Bölcsőde magasabb vezetői állásának betöltésére

Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete ismételten pályázatot hirdet a Gyáli Bóbita Bölcsőde magasabb vezetői állásának betöltésére az alábbi tartalommal. A közalkalmazotti jogviszony időtartama:   határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony, újonnan létesített közalkalmazotti jogviszony esetén 4 hónap próbaidő kikötésével.                 A foglalkoztatás jellege:                                   teljes munkaidő                 A vezetői megbízás időtartama:                     2018. május 1-jétől 2023. április 30-ig                 A munkavégzés […]