LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÓ – Népegészségügyi felmérés
Táplálkozási és tápláltsági állapot vizsgálatot végez az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet 18 éven felüliek körében. A kérdezők országszerte ezernél több felnőttet kérdeznek meg táplálkozási szokásaikról, életmódjukról. A felmérés eredményei alapján az egészségügy többet tud tenni azért, hogy Magyarországon egyre többen éljenek egészségesen – áll a tájékoztatóban. Annak ellenére, hogy Magyarországon 2000 és 2015 között […]
Augusztus 20-i nemzeti ünnepre
Tisztelt Hölgyem/Uram! Gyál Város Önkormányzata nevében szeretettel meghívom Önt Szent István ünnepe és a keresztény magyar államalapítás alkalmából 2018. augusztus 20. (hétfő) 11.00 órakor kezdődő városi ünnepségünkre, illetve a Gyál Díszpolgára Cím adományozási ünnepségére. Helyszín: Szent István tér Tisztelettel: Pápai Mihály
Mutatjuk az idei fellépőket
Immár hosszú évekre visszatekintő hagyomány Gyálon, hogy az augusztus 20-át követő szombaton, nagyszabású utcabállal ünnepeljük városunk születésnapját. Így lesz ez idén is, augusztus 25-én, szombaton remek programokat, finom ételeket, italokat és természetesen jó társaságot talál, aki kilátogat a piactérre. A fellépők sora 16.40-kor a CSIRIBIRI zenekar koncertjével indul, majd 17.50-kor a Rocktones Band, 19.00-kor pedig az AB/CD […]
Mintegy 165 millió forint pályázati támogatással épül kisvállalkozói ipari park Gyálon
Tizenegy Pest megyei önkormányzat, köztük Gyál Város Önkormányzata nyert el több mint 2 milliárd forintot a települések vállalkozói parkjainak fejlesztésére, korszerűsítésére. A kormány 2016-ban döntött arról, hogy 2021-ig összesen nyolcvanmilliárd forint célzott pénzügyi támogatást nyújt Pest megyei vállalkozások és önkormányzatok fejlesztéseire, mert a közép-magyarországi régió részeként Pest megye a hozzá hasonló fejlettségű megyékhez képest kevesebb európai […]
Figyelem! Augusztusban tüdőszűrés
A szokásos éves tüdőszűrés 2018. augusztus 6-tól augusztus 30-ig tart a Rákóczi utcai iskolában (Gyál, Rákóczi út 44-46.), amelynek bejárata a Károlyi Mihály utca felől található. Panasz nélkül is lehet beteg! A vizsgálat alkalmas a TBC, illetve sok más tüdő-betegség időben történő felismerésére, ezért érdemes hétfőn és szerdán 11:30 – 17:30-ig, majd kedden, csütörtökön és […]
Épül az élőfüves labdarúgó pálya
Miközben javában zajlanak a sportcsarnok építési munkálatok, egy újabb beruházás is kezdetét vette ezzel párhuzamosan a sportpályán. Elkezdődött ugyanis az élőfüves nagy pálya felújítása, amelyre 78 millió forint TAO támogatást hagyott jóvá az MLSZ. A szabvány méretű (111 m X 72 m) labdarúgó pálya megépítése az önrésszel együtt 99 millió forint lesz, az összeg tartalmazza […]
Nyári munka a hivatalban
A Nemzetgazdasági Minisztérium, a fővárosi/megyei kormányhivatalok munkaügyi központjai és a járási/kerületi hivatalok munkaügyi kirendeltségei az utóbbi évekhez hasonlóan idén is meghirdették a nyári diákmunka programot, melyhez Gyál Város Önkormányzata ismét csatlakozott. A program célja, hogy a diákok munkatapasztalathoz jussanak, emellett az itt eltöltött idő zsebpénz kiegészítésnek sem rossz lehetőség. Július 1-én a Gyáli Polgármesteri Hivatalban […]
Őzveszély az utakon!
A következő egy hónapban fokozott figyelmet kér az autósoktól az Országos Magyar Vadászati Védegylet, mert az őzek párzási időszakában gyakran az utakra tévednek. A szervezet közleményében kiemelte, az őz a legelterjedtebb nagyvadfaj Magyarországon, egyedszámát mintegy 360 ezerre becsülik, s az ország egész területén előfordul. Az országban évente elütött 5000-6000 nagyvadból több mint 4000 őz, és […]
Igazgatási szünet a Gyáli Polgármesteri Hivatalban – két hét leállás
Tisztelt Lakosság! Ezúton értesítjük Önöket, hogy a Gyáli Polgármesteri Hivatal igazgatási szünet miatt július 23. és augusztus 5. között zárva tart. Az igazgatási szünet ideje alatt a Hivatalban nem lesz ügyfélfogadás, a halasztást nem tűrő anyakönyvi ügyekben ügyfélfogadási napokon az ügyeletet ellátó munkatársunk elérhetőségéről a portaszolgálat ad felvilágosítást. A portaszolgálat telefonszáma: 29/540-930 Megértésüket köszönjük!
Korszerű nyílászárókkal látják el az Eötvös iskolát
Nagy átalakítások zajlanak az ÉSZC Eötvös József Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája, vagy, ahogy a legtöbben ismerik, a gyáli Eötvös iskola épületében. A szeptemberben kezdődő tanévet már egy korszerűbb, szebb épületben kezdhetik meg a diákok. Az intézmény igazgatóját, Horváthné Körmendi Andreát kérdeztük a felújításokról. Mint az a gyáliak körében ismeretes az iskolánk több mint 30 éve épült. […]