
Mutatjuk az idei fellépőket
Immár hosszú évekre visszatekintő hagyomány Gyálon, hogy az augusztus 20-át követő szombaton, nagyszabású utcabállal ünnepeljük városunk születésnapját. Így lesz ez idén is, augusztus 25-én, szombaton remek programokat, finom ételeket, italokat és természetesen jó társaságot talál, aki kilátogat a piactérre.
A fellépők sora 16.40-kor a CSIRIBIRI zenekar koncertjével indul, majd 17.50-kor a Rocktones Band, 19.00-kor pedig az AB/CD zenekar lép színpadra. Az est sztárfellépője a minden korosztályban népszerű Kasza Tibi lesz, aki 70 perces élő koncerttel szórakoztatja a közönséget. A koncertek szüneteiben átadják a Kiváló Gyáli Sportolói Díjakat az idei kitüntetetteknek.
Este 22.00-tól nagyszabású tűzijátékkal zárul az idei rendezvény is.
Az utcabálon kísérőprogramok is várják az érdeklődőket. Egy IGLU alatt úgynevezett bababirodalomban játszhatnak a legkisebbek kisautókkal, építőkockákkal, hintalóval, kisházzal, mini csúszdával, melyet egy animátor felügyel, és játszik a gyerekekkel. A nagyobbakat arcfestéssel, csillámtetoválással, hennafestéssel és légvárral várják. A légvár és a négypályás Eurobungee 8 órán keresztül várja majd a gyerekeket, hogy kifulladásig élvezzék a pálya nyújtotta örömöket.
A rendezvény alatt a Mojitos pultnál alkoholmentes és alkoholos italokkal lehet felfrissülni, illetve a vecsési Borhálónak köszönhetően különböző hideg fröccsökkel hűthetik magukat az érdeklődők.
Aki megéhezik, hot-dog, főtt kukorica, gyros, kürtőskalács, óriás-palacsinta, lángos, hamburger, vattacukor, fagyi, édesség, popcorn, jégkása várja a büfékben, illetve kedvükre válogathatnak a kirakodóvásáron kínált vásárfiákból is.
A programok ingyenesen látogathatóak!