2018. 06. 4.
Városi Pedagógusnap – Kiosztották a Gyáli Közoktatásért Díjakat
Facebookon
Twitteren
E-mailben
A város pedagógusait, a gyáli közoktatási intézményekben dolgozókat köszöntötték június 1-jén, pénteken az Arany János Közösségi Ház és Városi Könyvtárban. Ünnepi beszédet mondott Dr. Hrutkáné Molnár Mónika tankerületi igazgató asszony, valamint Pápai Mihály, Gyál város polgármestere. A polgármester a város önkormányzata nevében is megköszönte a pedagógusok, pedagógiai munkát segítők áldozatos munkáját, valamint kiemelte, hogy a pedagógusokra nagy felelősség hárul, mert az egyén életét változtathatják meg.

Részt vett az ünnepségen Dr. Szűcs Lajos országgyűlési képviselő, Erős József, Gyál Város alpolgármestere, továbbá Kovalik Józsefné, városunk díszpolgára. Az ünnepi beszédeket követően Pápai Mihály polgármester és Erős József alpolgármester átadták a Gyáli Közoktatásért Díjakat.
Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete még 1992-ben alkotott rendeletet abból a célból, hogy a gyáli közoktatásban, a gyáli közoktatásért kiemelkedő tevékenységet végző, a gyermekek harmonikus személyiségformálásában, a nevelő-oktató munkában, pedagógiai gyakorlatot segítő technikai faladatok ellátásában huzamosan kiemelkedő munkát végző szakemberek tevékenységét elismerje.

Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2018-ban kiemelkedően eredményes pedagógiai tevékenységük alapján a Gyáli Közoktatásért Díjat adományozta Fekete Zoltánné Marsi Judit, a Gyáli Bartók Béla Általános Iskola igazgatóhelyettese és Reegn Frigyesné, a Gyáli Zrínyi Miklós Általános Iskola népművelés-földrajz-rajz szakos pedagógusa részére.

Az eseményen Ritecz Istvánné díszoklevelet vehetett át, diplomája megszerzésének 40 éves évfordulója alkalmából és a közoktatásban végzett 40 éves tevékenységének elismeréséül.

Tisztelettel gratulálunk a díjazottaknak! Szakmai életútjukban további sikereket kívánunk! A rendezvényt Kautzky Armand és Udvarhelyi Boglárka: „Régi mániám” című zenés műsora zárta.

Fekete Zoltánné Marsi Judit – laudáció
Reegn Frigyesné – laudáció
Az eseményről készült képek itt.