Telt ház a Pedagógiai Szakszolgálat VIII. szakmai konferenciáján
A Pest Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Gyáli Tagintézménye immáron VIII. alkalommal rendezte meg a hagyományos szakmai konferenciáját, melyet idén a játék és a kreativitás témakörére építettek. Ezt egy életen át kell játszani című konferenciát Tábit Sarolta, az intézmény vezetője és kollégái szervezésében április 27-én tartották.
Az elmúlt évekhez hasonlóan nagy érdeklődés kísérte a rendezvényt. Kétszáz érdeklődő vett részt az eseményen, többek között óvónők, pedagógusok és a gyermekjóléti intézmények munkatársai. A gyáliakon kívül Budapestről, Felsőpakonyról, Ócsáról is érkeztek érdeklődők. A konferencián részt vett Pápai Mihály polgármester, Erős József alpolgármester, Tábit Sarolta, a PMPSZ Gyáli Tagintézményének vezetője, Pinterics János, a PMPSZ főigazgatója.
Nagy sikere volt Vekerdy Tamás pszichológus előadásának, élvezetesen beszélt arról, hogy a nehézségek legyőzhetők a játék erejével. A jó hangulatot fokozta Dr. Páli Judit, neuropszichológus A játék, mint az érés és a fejlődés tükre című előadással. Frakasné Kocsis Beáta a hallásébresztés témakörében tartott szakmai előadást, melyet követően Hubert Lászlóné fejlesztőpedagógus és Menczer Mónika mozgásterapeuta komplex csoportos iskola-előkészítő programja követett.
Prémné Nógrádi Veronika pedagógus elismerésben részesült, aki a gyáli gyermekekért több mint 40 éve lelkiismeret és odaadó munkát végez. Az elismerést Tábit Sarolta és Pápai Mihály polgármester adta át.
Dr. Hirsch Anikó gyermekpszichológus és Fodor Gábor mentálhigiéniás szakember beszélt a kiégés elkerülő útjairól, majd Kende Hanna gyermek és serdülőpszichodráma egyesület workshopját élvezhették a résztvevők. Hoppál Marianna logopédus a pösze terápiáról tartott érdekes bemutatót.