2019. 08. 20.

Nemzeti ünnep Gyálon

Facebookon
Twitteren
E-mailben

Augusztus 20. az egyik legrégibb magyar ünnepnap: Szent István király napja, a magyar államalapítás, az állam ezeréves folytonosságának emléknapja. Egyben az új kenyér ünnepe is. Az 1990-es első szabad választások után megalakult Országgyűlés 1991. március 5-én a nemzeti ünnepek közül Szent István napját nyilvánította a Magyar Köztársaság hivatalos állami ünnepévé. A 2012. január 1-jén hatályba lépett alaptörvény is Magyarország hivatalos állami ünnepeként rögzíti augusztus 20-át. Gyálon a Szent István téren tartott városi rendezvényen részt vett Pápai Mihály, Gyál város polgármestere, Erős József alpolgármester, Rozgonyi Erik címzetes főjegyző, Gyimesi István nyugalmazott polgármester, városunk díszpolgára, Kovalik Józsefné városunk díszpolgára és Barth Károly, szintén városunk díszpolgára, számos intézményvezető és civil szervezeti vezető. A Gyál Városi Fúvószenekar előadásában, Schmidt József karnagy vezénylésével csendült fel a magyar nemzeti Himnusz, melynek előadásában Dányi Bianka énekes is közreműködött. Az idei ünnepségen fellépett a Gyáli Arany Gyermek Néptáncegyüttes, amely Könczei Árpád vezetésével az utóbbi évek egyik legsikeresebb helyi egyesületévé vált. A táncosoknak az A-Banda zenekar húzta a talpalávalót. Az ünnepséget idén a Magyar Királyi Koronaőrök Egyesülete is színesítette a Szent korona másolatával. Mint minden évben, ezúttal is Pápai Mihály polgármester mondta az ünnepi beszédet:

„Meg kell érteni az embernek, hogy nem véletlen, hová születik, hol él, hová tartozik, milyen nyelven beszél, mit hisz, mire teszi fel az életét, mit tagad, és mit ölel magához…. És nem véletlen, milyen sors az, amit az embernek végig kell küzdenie, vállalnia kell.” – kezdte beszédét egy Kodolányi János idézettel. A magyar államalapítás ünnepe egyaránt alkalmas arra, hogy megemlékezzünk a múltról és a jövőbe tekintsünk. – folytatta gondolatmenetét, majd röviden áttekintette milyen fejlődésen ment keresztül városunk az elmúlt években és milyen feladatok várnak ránk a jövőben. “A haza örök, s nem csak az iránt tartozunk kötelességgel, amely van, hanem az iránt is, amely lehet, s lesz” – zárta beszédét Kossuth Lajos szavaival.

Az augusztus 20-ai ünnep kihagyhatatlan része a kenyéráldás. Az ünnep jelképe a nemzeti színű szalaggal átkötött kenyér, melyet Káposztássy Béla atya, valamint Gyimóthy Zsolt református lelkész szentelt. Az új lisztből készült kenyér az ünnepi asztal ékessége és jelképévé vált az államiság ünnepének.