2020. 10. 1.
Ma van az Idősek Világnapja
Facebookon
Twitteren
E-mailben
Több éve már levélben szoktam köszönteni az időseinket, amelynek tartalmából szeretnék kiragadni néhány gondolatot.
„…hatvanadik életévemet betöltve, deresedő halántékkal egyre gyakrabban csodálkozom rá az idő múlásának különös természetére. Legutóbb például, azon ámultam el, hogy nem is olyan rég még a gyermekeimet tanítottam beszélni, most pedig a másfél éves unokámmal próbáljuk megérteni egymás szavait. Ez azzal a különös érzéssel töltött el, mintha az évek múlásával – mi fiatalabbak és idősek – nem távolodnánk egymástól, hanem közelednénk egymás felé. Talán azért van ez így, mert bizonyos életkor felett elmondhatjuk, hogy már bejártuk az élet legfontosabb ösvényeit, keresztülverekedtük magunkat a mindannyiunk elé ugyanúgy tornyosuló akadályokon, megéltük mindazt, amit mindannyiunknak meg kell élnünk.
Tudjuk például azt, hogy milyen fiatal fejjel nekivágni az életnek, belefogni egy családi ház megépítésébe, milyen valódi otthont teremteni, egyengetni a gyermekeink útját a kirepülésig, küzdeni a mindennapi kenyerünkért, tenni a helyi közösségért, a városért, a hazáért. Tudjuk, hogy a vasárnapi asztal körül összejövő nagycsalád öröme a legteljesebb öröm, hogy a másfél éves baba kacaja a legcsiklandozóbb a világon, és tudjuk azt is, hogy elveszíteni valakit, akit szerettünk, a legfájdalmasabb. Ezt nevezem életútnak, gazdag tapasztalatnak, bölcsességnek.
Az elmúlt időszak komoly megpróbáltatások elé állított mindannyiunkat, egy szomorú és váratlan esemény, az erőszakosan ránk törő világjárvány. A karantén-lét miatt nem lehetett valódi együttlét. Volt alkalmunk tehát elgondolkodni azon, hogy milyen fontosak és nélkülözhetetlenek az idősek számunkra. Ugyanakkor felemelő érzés volt látni és megtapasztalni azt az összefogást, amellyel egymás felé fordultunk. Láttam, hogy a családok, szomszédok, rokonok és barátok miként találtak egymásra a bajban, miként segítettek egymásnak a vásárlásban, a gyógyszerek kiváltásában, a kerti munkák elvégzésében.
Dédszüleink bölcsességét is Önök közvetítették felénk: ha van élesztő, krumpli, liszt és cukor, só, akkor minden van. Sok helyütt előkerültek a régi receptek, sokan felgyűrték az ingük ujját, és az Önök útmutatásai szerint nekiálltak kenyeret dagasztani, rétest sütni.
Volt ebben – az aggódás mellett – valamilyen vonzóan varázslatos. Kicsit a régi világra emlékeztetett, amikor még több idő jutott egymásra, nem volt állandó rohanás az élet, és jobban megbecsültünk mindent, ami a miénk volt. Ugyanakkor tudom azt is, hogy Önök voltak ennek a vészhelyzetnek a legnagyobb vesztesei. Hiszen leginkább Önöknek kellett a négy fal között tölteniük a mindennapjaikat, Önöknek kellett nélkülözniük az unokák éltető ölelését, Önök voltak kénytelenek lemondani a legtöbb mindenről…”
Isten éltesse a gyáli időseket!
