2021. 01. 5.

Közösségi oldalán kívánt boldog új évet a város polgármestere

Facebookon
Twitteren
E-mailben
Kedves Gyáliak!
Nehéz év van mögöttünk. Az idei évet meghatározó koronavírus-válságnak ugyan még, mint azt mindannyian tudjuk, nem értünk a végére, és tisztában kell lennünk vele, hogy kedvezőtlen hatásaival még sokáig kell majd együtt élnünk a közvetlen veszély elmúltával is. Sajnos több helyi polgártársunkat elveszítettük, és számos fertőzöttet viseltek meg a vírus tünetei. Ezek mind komoly veszteségek, és nehézséget jelentettek számunkra.
Fontosnak érzem hangsúlyozni, hogy a nehéz helyzet kezelése egy pici büszkeségre adott, és ad okot városunknak. Személyesen magam is számtalan példát láttam
önzetlenségre, együttműködésre, a helyzet professzionális és hatékony kezelésére.
Be kell látnunk, hogy ez a szituáció mindannyiunkat váratlanul ért, és nehéz próbák elé állított, de az elmúlt év túlnyomórészt pozitív tapasztalatai alapján úgy gondolom, közös erővel hamar kilábalhatunk a helyzetből. Ehhez persze továbbra is szükségünk van szolidaritásra, az idős és beteg emberek folyamatos segítésére, amit településünk érintett polgárai, illetve az önkormányzat dolgozói is sokszor erejükön felül megtesznek.
Sok mindent megtanított ez az év az összefogásról, példás hozzáállásoknak lehettünk tanúi, amelyre méltán lehetünk büszkék.
Büszke vagyok a pedagógusainkra, gyógypedagógusokra, pedagógusi munkát segítőkre, akik mindent megtettek azért, hogy gyermekeink oktatása zökkenőmentes lehessen. Büszke vagyok a rendőreinkre, a polgárőreinkre, akik egy szempillantás alatt vették át azokat a feladatokat, mellyel az időseket segíteni tudtuk otthonmaradásuk alatt.
Nem lehetünk elég hálásak az egészségügyi dolgozóinknak, a Városi Egészségügyi Központ dolgozóinak háziorvosainak, ápolóknak, védőnőknek, akik éjt nappallá téve
hivatásukkal több ember életét is megmentették.
A beteg, rászoruló családok ellátásában résztvevők ismét bizonyítottak: a Kertváros Szociális Társulás munkatársai erejükön felül, megállás nélkül segítették az elesetteket, amit külön köszönök nekik. Hálásak lehetünk a Dabasi Népegészségügyi dolgozók munkájáért is, akik a vírus ideje alatt a településünkön megbetegedettekkel tartották a kapcsolatot.
Köszönet illeti a Gyál Városfejlesztési és Városüzemeltetési Kft. munkatársait, akik a közétkeztetésben, az újságkihordásban, a városunk üzemeltetésében tevékenykedtek akkor is, amikor a vírus a csúcspontján volt. Az önkormányzat, a járási hivatal munkatársainak is jár a köszönet, akik a mindennapi ügyeink intézésében segítettek. A kulturális táplálék digitális formában történő terjesztéséért köszönet illeti az Arany János Közösségi Ház és Városi Könyvtár munkatársait. Mindig, mikor valami végéhez érkezünk, az az újrakezdés nehézségével, de reménységével kecsegtet bennünket, és csak rajtunk múlik, hogy miképpen tekintünk a jövőbe. Ma az első szavaink: a köszönet és a hála. Köszönöm mindannyiuk támogatását, hozzáállását, áldozatos munkáját! Persze, nem utolsó sorban köszönöm településünk valamennyi lakosának hozzáállását, hogy tűrte/ tűri a vészhelyzet ideje alatti intézkedések kellemetlenségeit. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a település lelke a közösség, amelynek működését az önkormányzat erősíteni, szolgálni kívánja. 2020 nem a siker éveként fog bevonulni a világ történelmébe, de egy pozitívumot ma mindenképpen meg tudnék nevezni: hamarosan túl vagyunk rajta. Persze a nehézségek ettől nem múlnak el, de bízhatunk – sőt bíznunk kell – benne, hogy 2021-ben együtt elkezdhetjük legyőzni a válságot. Lehet, hogy nem érünk ki az alagútból, de meg fogjuk látni a fényt a végén! Ehhez nem kell más, mint hogy ugyanabban a békés egyetértésben dolgozzon mindenki a sikerért a saját területén, ahogy azt eddig is tettük. Emlékezzenek, hogy ennél nehezebb időkből is kerültünk már ki megerősödve!
Boldog, sikerekben és egészségben gazdag új évet kívánok Önöknek!

– írta közösségi oldalán Pápai Mihály polgármester.