
Hol a szabadság, ott van a haza!
Március 15-én Gyálon is méltó megemlékezést tartottak az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseinek tiszteletére az Arany János Közösségi Ház és Városi Könyvtárban. Az eseményen számos helyi lakos, diák és közéleti szereplő vett részt, hogy együtt emlékezzenek a magyar szabadság szimbólumává vált napra.
Az ünnepség 10:00 órakor kezdődött a Közösségi Ház Színháztermében, ahol Nagy József Elek alpolgármester mondott ünnepi beszédet. Beszédében felidézte az 1848. március 15-én történt eseményeket, majd kiemelte:
„1848. március 15-e a magyar szabadság születésének napja. Milliók lelkében fogant, és a pesti ifjak vágya hozta napvilágra a népek tavaszán.
1848-ban zsarnoki hatalmak szövetkeztek ellene. Megváltóként érkezett, és pár hónap múlva híveivel együtt megjárta a magyar Golgotát…
Embert próbáló időkben harcoltak érte utolsó csepp vérükig a nemzet legjobbjai, és kitartottak mellette a börtönökben, száműzetésben vagy az aradi bitófák alatt azok, akikre ezen a napon is emlékezünk: a magyar vértanúk.
A szabadság teszi Emberré az embert és Nemzetté a népet. Szabadság… Petőfivel valljuk, hogy addig élni fog, míg születésének napja ünnep nemzetünk szívében.
Emlékezzünk tehát ezen a napon, és méltó módon, tisztelettel vegyük birtokba és őrizzük meg hétköznapjainkban Petőfi népének legdrágább szellemi kincsét, örökségét: a magyar szabadságot!”
Az ünnepi műsorban közreműködött Berényi Dávid színművész, a Gyáli Arany Néptáncegyüttes, valamint a Gyáli Zrínyi Miklós Általános Iskola tanulói.
A rendezvény koszorúzással zárult a Templom téri kopjafánál. A megemlékezés résztvevői főhajtással tisztelegtek a szabadságért küzdő hősök emléke előtt, majd a helyi intézmények és szervezetek képviselői elhelyezték koszorúikat.