2022. 11. 22.

Fűtési, és az adventi időszakban bekövetkező tüzekkel kapcsolatos tűzmegelőzés, tűzvédelem

Facebookon
Twitteren
E-mailben

Kevesen gondolnák, hogy a légszennyező anyagok kibocsátása szempontjából a lakossági
eredetű szennyezés áll az élen.
Ennek jelentős része az elavult vagy szabálytalanul üzemeltetett lakossági
tüzelőberendezések, illetőleg a helytelenül megválasztott tüzelőanyagok felhasználása
következtében kerül a levegőbe

Szén-monoxid mérgezést
A szén-monoxid tökéletlen égés során jön létre. A szén-monoxid-mérgezés nehezen
észrevehető, hiszen annak tünetei: rosszullét, szédülés, fejfájás, hányinger és fáradtság könnyen
összetéveszthetőek egyéb betegségek tüneteivel.
Magas szén-monoxid-koncentráció esetén ájulás, és néhány percen belül halál is beállhat.

A szén-monoxid veszélyes mennyiségű feldúsulása a lakásban alapvetően három okra
vezethető vissza

  1. Nem megfelelő a nyílt lánggal égő berendezés műszaki kialakítása. – Üzembe helyezés előtt
    mindig SZAKEMBER nézze át!
  2. A nyílt lánggal égő berendezés levegő utánpótlása nem biztosított. – Az évszázadokon át használt fakeretes nyílászárók légrésein az égéshez szükséges levegő akadálytalanul áramolhatott be a lakótérbe. Az újonnan beszerelt, jól szigetelő nyílászárók légáteresztő képessége minimális, ezért jelentősen csökken az épületbe bejutó oxigén mennyisége.
  3. Elmaradt a berendezések karbantartása, tisztítása, vagy a kéményseprés – Kifejezetten javasolt a gázfogyasztó-berendezéseket évente szakemberrel felülvizsgáltatni, ez egyébként a berendezések olcsóbb üzemeltetéséhez is hozzájárul. A kémények fokozott igénybevételnek vannak kitéve (korrózió, fagy, dinamikus hőterhelés, lerakódások), emiatt a keresztmetszetszűkületek előbb-utóbb óhatatlanul kialakulhatnak. Ezért elengedhetetlen a kémények rendszeres ellenőrzése!

Hogyan előzheti meg a szén-monoxid kialakulását?

  • A nyílt lánggal égő tüzelő-, fűtő-, vízmelegítő és főzőeszközök telepítését bízzuk szakemberre!
  • A nyílt lánggal égő berendezések a szoba levegőjét használják az égés során. Biztosítsuk ezek levegő-utánpótlását!
  • Évente tisztíttassuk ki és vizsgáltassuk felül a nyílt lánggal működő eszközöket!
  • Tegyük lehetővé, hogy a kéményseprő el tudja végezni az időszakos ellenőrzést!
  • Az ajtók, ablakok cseréjénél ügyeljünk rá, hogy legyen résszellőző az újonnan beépített, jól záródó nyílászárókon!
  • Az elszívó és a nyílt lánggal égő berendezés együttes működése is hozzájárulhat a szénmonoxid kialakulásához. Ezeket soha ne működtessük együtt!
  • Az esetek fele a fürdőszobában történik, mert azok légtere általában kicsi, így a vízmelegítő gyorsan elhasználja az égéshez a szoba levegőjét. A szellőzőrácsot soha ne takarjuk le, vagy szüntessük meg!

Érdemes megbízható forrásból szén-monoxid-érzékelőt vásárolni.

kéménytüzet
Kéménytűz két okból következhet be: ha a korom gyullad meg, vagy ha a szuroklerakódás kap lángra.
Előbbi esetben a kéményben lerakódott por és a kicsapódott szilárd égéstermék gyullad meg. Szurokégésről akkor beszélünk, ha a porkorom és a kén keveredik a kicsapódó vízpárával, majd meggyullad.
Hogyan kerülhetjük el a kéménytűz kialakulását? A kéménytüzek nagy része az alábbi előzményre vezethető vissza: a helytelen tűzrakás és nem megfelelő tüzelőanyag használata. Az okok között a második a kémény építőanyagainak elöregedése, az égéstermék-elvezető nem megfelelő műszaki állapota.


Fontos, hogy a kéményseprő által megállapított kéményhibákat mihamarabb, lehetőleg a fűtési
szezont megelőzően, szakemberrel javíttassák ki! Életveszélyes hiba feltárása esetén
semmiképpen ne használják a tüzelő-, fűtőberendezést és a kéményt a hiba teljes elhárításáig
és az új használatbavételi engedélyek beszerzéséig!


Mit tehet Ön? Gondolja meg kétszer is, mit tesz a tűzre! Ne kerüljön az égéstérbe rongy, gumi, műanyag, színes vagy fényes reklámújság, festett, lakkozott fa vagy bútorlap, mert ezek elégetésekor több korom rakódik le a kéményben, tönkre teszik a tüzelőberendezést. Az elszurkosodott korom begyulladását közvetlenül kiválthatja, ha hirtelen elégő tüzelőanyagot – fenyőfatűlevél, gyaluforgács, dióhéj stb. – használunk. Az izzó parazsat tartalmazó tűztérbe tilos nagy mennyiségű tűzifát betenni, mert nem lehet az ehhez szükséges mennyiségű levegőt biztosítani, ami elégtelen égéshez, rosszabb esetben robbanásveszélyhez vezethet. A tökéletlen égés során felszabaduló gázok egy része nem távozik a kéményen keresztül, így saját otthonunk levegőjét is megmérgezzük

– Csak engedélyezett, kifogástalan műszaki állapotú tüzelő- és fűtőberendezést szabad használni.
– Szilárd tüzelőanyaggal (fa, szén, szalma stb.) üzemelő berendezés közelébe éghető anyagot nem szabad tenni, a kipattanó szikra felfogására fémből készült és vízzel töltött szerkezetet használjunk. A tüzelőberendezés ajtóit állandóan tartsuk csukott állapotban. A berendezés tisztítását csak lehűlt állapotában végezzük. A hamut és a salakot lehetőleg lehűtött állapotában ürítsük fémkonténerbe. Forró hamut tilos üríteni épületben vagy annak közvetlen közelében, illetve ahol az tüzet okozhat, pl.: száraz
aljnövényzet.
– A tüzelő-, fűtőberendezéshez csak a gyártó által ajánlott tüzelőanyagot szabad használni.
– A szilárd tüzelőanyaggal üzemelésű tüzelő- és fűtőberendezést csak szilárd tüzelő- vagy engedélyezett begyújtó anyaggal gyújtsuk be és üzemeltessük.
– A tüzelőanyaggal üzemelő fűtőberendezés használatakor győződjön meg arról, hogy a szellőzés megfelelő, így megelőzhető a szén-monoxid-mérgezés.

Kéményseprő ügyfélszolgálat 1818 szám, 9.1-es menü


forrás: https://kemenysepres.katasztrofavedelem.hu/tajekoztatok/kornyved
https://www.katasztrofavedelem.hu/388/katasztrofatipusok-teli-veszelyek-a-futesi-eszkozokbiztonsagos-
hasznalatanak-szabalyai
https://katasztrofavedelem.hu/329/a-szen-monoxid-mergezes-megelozheto


Biztonságosan készüljünk az adventi időszakra, majd a karácsonyra!


A legtöbb tüzet a gyertyák és mécsesek okozzák. Különösen figyelni kell arra, hogy a kiszáradt adventi koszorú nagyon könnyen lángra kap, ezért a gyertyát ne a terítőre, hanem mindig egy tűzálló alátétre helyezze, és az égő gyertyákat soha ne szabad felügyelet nélkül hagyni.

Fontos, hogy a fényfüzéreket megbízható helyről vásároljuk meg. A rossz minőségű fényfüzér nemcsak az áramütés, hanem a tűz kialakulásának lehetőségét is magában hordozza. Ha a korábbi években megvásárolt díszt vesszük elő, használat előtt mindig ellenőrizni kell annak sértetlenségét. Ha a vezeték vagy a hosszabbító megtört, eldeformálódott, megolvadt, nem szabad többet használni. Éjszakára, vagy a távollétünk idejére mindig ki kell húzni a konnektorból.
A kiszáradt karácsonyfára soha ne tegyünk gyertyát vagy csillagszórót, mert a kiszáradt fenyő könnyen meggyulladhat. A karácsonyfát érdemes úgy elhelyezni, hogy legalább másfél méterre legyen a fűtőtesttől, kandallótól.
Az adventi időszak és az ünnepek alatt több időt töltünk a konyhában, elég egy kis figyelmetlenség, egy tűzhelyen felejtett olajjal teli serpenyő, és máris megtörténhet a baj. Fontos, ha a zsír vagy olaj meggyullad, azt soha ne oltsa vízzel! Helyette tegyen rá például fedőt, és kapcsolja ki a tűzhelyet.

Érdemes megbízható forrásból füstérzékelőt vásárolni. A füstérzékelővel a lakástűz hamarabb észlelhető!

Gere Imre tű. ezredes
tűzoltósági tanácsos
kirendeltség-vezető