2017. 08. 23.

Figyelem, gyáli egyetemisták! Önkormányzati támogatásban részesülhettek!

Facebookon
Twitteren
E-mailben

A gyáli városvezetés nagy hangsúlyt fektet a városban élő egyetemista, főiskolás diákok támogatására. Ennek köszönhetően az év elején megalkottak egy helyi önkormányzati rendeletet, amely a felsőfokú intézményekbe járók támogatását célozza meg.

Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2017. februári ülésén az 5/2017. (II.28.) ör. (a továbbiakban: rendelet) megalkotásával döntött a Gyáli Élet Program bevezetéséről, melynek célja a gyáli polgárok életútjának támogatása. A Gyáli Élet Program egyik hangsúlyos eleme a Gyáli Egyetemista Program, amelynek keretében a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjban részesülők kiegészítést kapnak Önkormányzattól. Azok részesülnek – utólag – további 25.000 Ft támogatásban félévente, akik az adott tanulmányi félévet igazoltan teljesítették, és a következő tanulmányi félévet megkezdték.

A jogosultsági feltételek meglétét a felsőoktatási intézmény tanulmányi osztályának igazolásával kell bizonyítani, ami a gyakorlatban annyit jelent, hogy egyrészt a tanulmányi osztály által hitelesített leckekönyv-kivonatát, másrészt a hallgató felsőoktatási jogviszonyának igazolását kell benyújtania a Gyáli Polgármesteri Hivatal Igazgatási Irodáján. A tavaszi félévben Bursa Hungarica ösztöndíjban részesülők a támogatási igényüket szeptember 15. napjáig nyújthatják be, míg az őszi félév esetében a jogosultságot igazoló dokumentumok benyújtási határideje február utolsó napja. Végzős hallgatók esetében a jogosultság feltétele a diploma megszerzése, és annak bemutatása.

Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete ezzel a támogatási formával kíván hozzájárulni felsőoktatási tanulmányok sikeres elvégzéséhez.

További felvilágosítás: Pap Krisztina ügyintézőnél, 06/29-544-141-es telefonszámon.

A programról: https://www.gyal.hu/gyali-egyetemista-program/