Díszpolgárt avattak Gyálon Pánczél Károly országgyűlési képviselő személyében
Augusztus 20-án, az Arany János Közösségi Ház és Városi Könyvtárban, bensőséges ünnepségen adta át a Gyál Díszpolgára Címet Pápai Mihály, városunk polgármestere és Erős József alpolgármester Pánczél Károly országgyűlési képviselőnek.
Élnek a településen olyan személyek, akik helyzetükből adódóan, képességeiket a közösség szolgálatába állítva, elhivatottságuktól, hitüktől vezérelve a sor elején jártak. Ezen köszönet egyik kifejezése a díszpolgári cím is. Pánczél Károly Gyál fejlődésében elévülhetetlen érdemeket szerzett és szerez ma is. A díjazott születése óta Gyálon él, tősgyökeres gyáli családból származik, ezer szállal kötődik városunkhoz. 1990-től 2014-ig tagja volt a helyi képviselő-testületnek, 1993-tól alpolgármesterként szolgálta a várost, a közösséget.
Polgármesteri Elismerésben részesült: | |
Balkó Kálmánné | A kisgyermekek gondozásában, nevelésében végzett áldozatos munkájáért |
Baranya Tiborné | A Bartók iskolában, az oktatás területén végzett kiemelkedő munkájáért |
Barth Károly | A városban található képzőművészeti szobrok megalkotásáért |
Bittera László Gáborné | A mazsorett oktatás alapjainak lerakásáért |
Boda Imre | A gyáli sportéletben betöltött szerepéért |
Botlik István | A közéletben végzett kiemelkedő munkájáért |
Czotter Ferenc | A közéletben végzett áldozatos munkájáért |
Diera Éva | A város pénzügyeinek szakmai kézbentartásáért |
Donhauzer Ádám | A város építéséért |
Dr. Kindlovits Mária | A gyermekegészségügy területén végzett kiemelkedő munkájáért |
Dr. Molnár Andor | A városi egészségügy vezetéséért |
Erős József | A közéletben végzett kiemelkedő munkájáért |
Fa Zsuzsanna | A közéletben végzett kiemelkedő munkájáért |
Gazdik István | A kultúra, közművelődés területén végzett munkájáért |
Gazdikné Kasa Csilla | Az oktatás területén végzett lelkiismeretes munkájáért |
Gyimesi István | A városért végzett kiemelkedő munkájáért |
Gyimóthy Zsolt | A református közösségért tett lelkiismeretes munkájáért |
Hefler Gábor | A katolikus közösségért tett lelkiismeretes munkájáért |
Juhász Ida | Az oktatás és a közélet területén végzett kiemelkedő munkájáért |
Kalmár Róbert | A gyáli közbiztonságért végzett munkájáért |
Kápolnásiné Sági Andrea | A kisgyermekek gondozásában, nevelésében végzett áldozatos munkájáért |
Karikás Pál | A gyáli iparosok szakmai vezetéséért |
Kortye Vilmos | A gyáli információközlésért végzett munkájáért |
Kovács Antal | A közéletben végzett kiemelkedő munkájáért |
Kovács István Pálné | Az oktatás és a kultúra területén végzett példaértékű munkájáért |
Kovalik Józsefné | A gyáli oktatás területén végzett lelkiismeretes munkájáért |
Németh Istvánné | A kisgyermekek gondozásában, nevelésében végzett lelkiismeretes munkájáért |
Pánczél Károly | A városért végzett kiemelkedő munkájáért |
Ritecz Istvánné | A kisgyermekek gondozásában, nevelésében végzett lelkiismeretes munkájáért |
Rozgonyi Erik | A városi közigazgatásért végzett kiemelkedő munkájáért |
Sárosi István | A lakossági közszolgáltatás területén végzett munkájáért |
Sávai Mária | A városi közigazgatásért végzett kiemelkedő munkájáért |
Scheik József | A városban végzett hagyományteremtő munkájáért |
Schmidt József | A gyáli zenei élet területén végezett áldozatos munkájáért |
Siklósi Béla | A horgászsport területén végzett munkájáért |
Szabó József Gézáné | A gyáli közigazgatásért végzett lelkiismeretes munkájáért |
Tóth István | A gyáli zenei élet területén végezett áldozatos munkájáért |
Végh Tibor | A közéletben végzett kiemelkedő munkájáért |
Vinnai Tibor | A közéletben végzett kiemelkedő munkájáért |
Zabánné Nagy Gyöngyi | A közéletben végzett lelkiismeretes munkájáért |
Az eseményen térségünk országgyűlési képviselője, Dr. Szűcs Lajos, valamint Gyál egyetlen testvértelepülésének, Kibéd község polgármestere, Dósa Sándor és a vele érkezett 18 fős delegáció. is részt vett Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007-ben, a városi cím elnyerésének 10. évfordulóján alkotott rendeletet a díszpolgári cím alapításáról. Tette ezt abból a célból, hogy a helyi közösség szolgálatában kiemelkedő érdemeket szerzett személyeket méltó elismerésben részesítse, valamint személyüket és cselekedeteiket megfelelőképpen értékelve állítsa példaként a jelen- és az utókor elé.
Az eddigi díjazottak 2007-ben Szűts Szabó Istvánné, 2008-ban Dr. Nagy Árpád (posztumusz), 2010-ben Főtiszteletű Takaró Károly, 2011-ben Gyimesi István nyugalmazott polgármester, 2015-ben pedig Kovalik Józsefné nyugalmazott iskolaigazgató. Városunk történetében hatodik alkalommal került sor a díszpolgári cím adományozására. Az ünnepség részeként Reviczky Gábor Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas magyar színművész Radnóti Miklós: Nem Tudhatom című versével köszöntötte városunk új díszpolgárát.
Nagy tisztelettel gratulálunk Pánczél Károly országgyűlési képviselő úrnak, a város egyik építőjének! Az eseményt a Virtuózok nagysikerű koncertje zárta. Pánczél Károly országgyűlési képviselő, Gyál díszpolgára – laudáció Az eseményen készült további képeket hamarosan közzétesszük.