2021. 09. 14.

Átadták az „Óriáshomokozót” a gyáli Kálvin téren

Facebookon
Twitteren
E-mailben
Szeptember 14-én adták át azt a 75 m2-es „Óriáshomokozót” amelyet a gyáli Kálvin téren épített az önkormányzat. Az eseményen beszédet mondott Dr. Szűcs Lajos országgyűlési képviselő és Pápai Mihály polgármester. Az átadón részt vett Nagy József Elek alpolgármester, Kovalik Józsefné városunk díszpolgára, önkormányzati képviselők, intézményvezetők, civil szervezetek vezetői. Az ünnepélyes szalagátvágást követően a Gyáli Liliom Óvoda műsorát láthatták a jelenlévők. A most átadott homokozó azon túl, hogy sok vidám percet szerez a gyermekeknek, a közösségi élet remek helyszíne lehet, ahol akár életre szóló barátságok szövődhetnek – hangzott el Dr. Szűcs Lajos beszédében. A beruházásra összesen 4,3 millió forintot szánt az önkormányzat, de helyi vállalkozók is felajánlották segítségüket a megvalósításhoz, így a Szász-Therm Kft. a kerítést, a Witzing Tüzépker Kft. a homokozóba kerülő homok beszerzését, a Dohány Kft. pedig a homokozó játékokkal való ellátását vállalta. A projekt részeként napvitorlát is telepítettek, a homokozót a gyermekek biztonsága érdekében kerítéssel kerítették körbe. Folyamatban van a ivókút, a világítás, valamint a térfigyelő kamera kiépítése is. Ahogy egy ház építését is az alap megépítésével kezdik, úgy a város építését is az alapokkal kell kezdeni, akik ez esetben a gyermekek, akik, ha örömteli környezetben, vidáman nőnek fel, akkor a későbbiekben stabil tagjai lesznek a társadalomnak – mondta el beszédében Pápai Mihály. Hozzátette, hogy akár már szeptemberben elfogadásra kerülhetnek a város két hatalmas parkjának a kiviteli tervei, – a víztorony alatt és a Bartók iskola mögötti területen-, ahol a játszóterek szintén kiemelt szerepet kapnak. Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete továbbra is fontos feladatának tartja a gyáli játszóterek modernizációját, komfort érzetének javítását. A Kálvin téren kialakított homokozó, az Árpád téri és Uszoda parki játszóterek jelenleg nem tartalmaznak mosdókat, ezért a testület döntött arról, hogy erre a három helyszínre a városképbe is illeszkedő mosdókat telepít 6,8 millió forint értékben. Az illemhelyek telepítése, közművekkel ellátása több időt vesz igénybe, de várhatóan a következő hónapban elkészülnek a beüzemelésükkel. A gyerekeknek felhőtlen időtöltést kívánunk a most átadott homokozóhoz, a szülőktől pedig azt kérjük, hogy ügyeljenek a homokozó rendjére, tisztaságára, hogy minél tovább megmaradjon jelenlegi állapotában.