2018. 05. 11.

A közterület-felügyelők értünk dolgoznak

Facebookon
Twitteren
E-mailben

Ha a közterület-felügyeletről beszélünk, sokakban még mindig többségében negatív gondolatok ugranak be először, hiszen a bírságolással, büntetéssel azonosítják munkájukat. Talán nem is véletlen van ez így, hiszen munkájuk lényege, hogy felügyeljék és betarttassák a közterületeink használatának szabályait, rendjét, azonban mindezt értünk, a lakosság azon tagjaiért teszik, akik tiszta, biztonságos, rendezett városban szeretnének élni. Ha bírságolnak, sohasem a jogkövető polgárokkal szemben járnak el, hanem azokkal, akik úgy gondolják, rájuk nem azok a szabályok vonatkoznak, mint másokra, akik úgy gondolják, bármit megtehetnek. Egészséges, életerős fiatalemberek lustaságból mozgáskorlátozott helyen parkolnak, nehogy 20 lépéssel többet kelljen gyalogolniuk, vagy éppen gondozatlanul hagyják a házuk előtti területet, holott idejük és energiájuk is lenne, hogy eleget tegyenek kötelességeiknek. A velük szemben intézkedő közterület-felügyelő a jó célt szolgálja, néha saját testi épségét is kockáztatva.

A gyáli közterület felügyelők lelkiismeretesen végzik dolgukat, igaz néha a jogszabályok okozta korlátok hátráltatják munkájukat, ezek betartását viszont semmiképpen sem kerülhetik meg. Talán többen felfigyeltek arra a fehér gépjárműre, amely fél éve a templom téren állt. Többen szóvá is tették, hogy ilyen hosszú idő alatt miért nem lett elszállítva az autó. Nos, a dolog nem ilyen egyszerű, először ugyanis a képviselő-testületnek rendeletet kellett alkotnia az ilyen esetekre vonatkozólag, vállalkozót kellett szerződtetni a szállítás és a további tárolás céljára, és még sorolhatnám azokat a nehézségeket, melyek megoldása nem egyik napról a másikra történik. Május 9-én azonban felvirradt a nagy nap, és végre elszállították a „gazdátlan” autót a közterületről. Innentől kezdve pedig gördülékenyen zajlanak majd az ehhez hasonló intézkedések, hiszen mára minden feltétel rendelkezésre áll, hogy 10-12 nap alatt egy telephelyre kerüljenek ezek a járművek.

IMG_6015

Ugyanezen a napon történt, hogy reggel a gyáli Millenniumi parkban idős emberek szervezett sétát tartottak, miközben a táskáikat elhelyezték a park fái alatt. Két gyáli büntetett előéletű személy az egyikük táskáját felkapta, majd elmenekült. A pontos és részletes személyleírásnak köszönhetően a rendőrség a közterület-felügyelet és a FEGY közreműködésével a cselekményt követő 40 percen belül elfogták az elkövetőket. A gyáli közteresek munkához való hozzáállásának ékes példája, hogy Szilvási Károly a szabadnapja ellenére is azonnal a rendőrség segítségére sietett, és a térfigyelő kamerarendszer által rögzített felvételeken megtalálta a két elkövetőt, majd a felvételt átadta a rendőrségnek, ezzel segítve a bizonyítási eljárást.

A közterület-felügyelet munkája során balesetek, tűzesetek során is segíti a hatóságok munkáját útlezárásokkal, forgalomelterelésekkel, nemzeti ünnepeinken a helyszínek biztosításával, de járőrszolgálatuk alatt többször segítettek már rosszul lévő, idős embereken is.

Munkájuk fontos és elismerésre méltó, melyet lelkiismeretesen és minden esetben az itt lakókat szolgálva végeznek. Becsüljük meg őket!