A Bartók iskola melletti tér átalakul. Hogyan? Ez tőled is függ!
Az önkormányzat párbeszédre hívja a helyi lakosokat a Bartók iskola körüli üres park jövőbeni sorsával kapcsolatban. Az egyeztető október 28-án, 18:00-kor az Arany János Közösségi Ház és Városi Könyvtárban lesz megrendezve. Az önkormányzat által korábban meghirdetett tervpályázatra már érkeztek pályaművek, amelyek közül a Bord Studió Kft. tervei bizonyultak a leginkább megvalósíthatónak.
A tervezői csapat a közösségi tervezés során 3 művet mutat be, amelyhez várják az ötleteket, javaslatokat. A felmerült javaslatokat összefoglalva igyekeznek olyan kompromisszumos megoldást találni, amely alapján majd a projektben közreműködő tervezők elkészítik a tervvázlatokat.
Az egyeztetésen ismertetik a felújítással kapcsolatos terveket, és az érintetteknek lehetőségük nyílik a tervezet alapos megvitatására, illetve az ezzel kapcsolatos kérdéseik feltevésére, véleményük megosztására.
A Bartók iskola körzetében élőket levélben is értesítette az önkormányzat.
Az eseményre mindenkit várnak, de maximum 90 fő vehet részt! Maszk viselése kötelező!