
Az együtt futás ünnepe volt Gyálon – Közel 400-an álltak rajthoz a II. Gyáli Futóversenyen
Gyál újra megmutatta, milyen az, amikor egy város együtt mozdul. A június 14-én megrendezett II. Gyáli Futóverseny sportesemény és igazi közösségi élmény is volt egyben, amelyen kicsik és nagyok, családok és barátok együtt élvezhették a mozgás örömét.
A több száz lelkes induló választotta azt, hogy ezen a napon futva tölti a délelőttöt, ki versenyből, ki kedvtelésből, ki önmaga megerősítése céljából. A jó hangulat végig áthatotta az eseményt, amelyet a Gyáli BKSE és az APEX Optimista SE szervezett nagy szakértelemmel és odafigyeléssel szervezett.
A regisztráció a Gyáli Sportcsarnok előtti téren volt, ahol minden futam előtt közös bemelegítést tartottak, profi edző közreműködésével. Innen sétáltak át a kb. 150 méterre lévő rajhoz. A résztvevők 6 km, 3 km és 1 km távok közül választhattak, de akár mindhárom távon megmérethették magukat, ahogy bőven akadt is példa erre.
A célba érkezve mindenki kapott befutóérmet, aki sikeresen teljesítette a távot, valamint az Ady Centerben található Spar jóvoltából banánnal pótolhatták az elégetett kalóriákat. Az 1 km-es távnál nem hirdettek helyezéseket, 3 km-en férfi és női kategóriákra, 6 km-en pedig nemek szerinti és korcsoportok szerinti bontásba sorolták a befutókat. A helyezést elért versenyzők külön érmet vehettek át Nagy József Elek alpolgármestertől, valamint az Eisberg Hungary Kft. és Gyál Város Önkormányzatának jóvoltából további ajándékokkal is gazdagodtak. A jelenlévők visszajelzései alapján már most sokan várják a jövő évi futónapot.
Nézzük a helyezéseket!
6 km
Általános iskolás fiú:
1. Hála Godvin
2. Tóth Balázs Gergő
3. Zelenák Dániel
Általános iskolás lány:
1. Tóth Nóra Csenge
2. Kiss Ramóna
2. Tirpák Anna
Középiskolás fiú:
1. Kántor Tamás
2. Ságodi Kristóf
3. Bihari Máté
Középiskolás lány:
1. Tóth Vivien Réka
2. Németh Lilla Róza
3. Kovács Dóra
Felnőtt férfi:
1. Dürvanger Levente
2. Tóth Zsolt
3. Szikszai Máté
Felnőtt női:
1. Szendi Csilla
2. Mészáros Virág
3. Gödör Nóra Anna
Senior férfi:
1. Nagy Róbert
2. Csatlós Attila
3. Farkas Gábor
Senior női:
1. Bognár Adrienn
2. Polgár-Ábri Éva
3. Kovács Linda
3 km
Női:
1. Fenyvesné Nagy Klaudia
2. Ferencz Patrícia
3. Pap Luca
Férfi:
1. Kotlár Péter
2. Kovács László
3. Zeller Zoltán
A szervezők ezúttal is köszönetet mondanak az Eisberg Hungary Kft-nek a helyszínen felszolgált salátákért, a Gyáli BKSE önkénteseinek, valamint a Gyáli Rendőrőrs munkatársainak, a Gyáli Polgármesteri Hivatal közterület-felügyelőinek, a FEGY Polgárőr és Tűzoltó Egyesület polgárőreinek és az Érdi SZC Eötvös József Technikum rendészeti ágazat diákjainak a biztonságos lebonyolításban nyújtott segítségükért.