Bíró Jánosné, Magdi nénit 90. születésnapja alkalmából köszöntötte a város nevében Nagy József Elek alpolgármester.

A szépkor betöltésekor a városvezetés köszönti az ünnepeltet, amelynek keretében egy tartalmas ajándékcsomaggal, gyáli emléklappal, virágcsokorral és Orbán Viktor miniszterelnök úr által küldött emléklappal ajándékozzák meg a szülinapost.

Egy takaros gyáli házban, ahol az idő megpihenni látszik, él Mária Magdolna – vagy ahogyan mindenki ismeri: Magdi néni. Évtizedek emlékeit őrzik a falak, a gondosan ápolt virágok, és minden egyes mondat, amit nyugodt hangon, mosollyal az arcán mesél. Egy életút rajzolódik ki, amelyben ott van a történelem szele, a személyes veszteségek fájdalma, a munkásévek fáradtsága – és az emberi méltóság csendes ereje.

Magdi néni Jászfényszarun született, egykor ott éltek nagycsaládban, együtt a nagyszülőkkel. Édesapját sokszor hívták be katonának a második világháború alatt – 1939-től egészen 1945-ig. Amikor végül hazatért, alig lehetett ráismerni: a viszontagságok megviselték testét és lelkét is. A háború végi betegségek őt is elérték, és gyermekfejjel hetekig ágyhoz kötötten gyógyult egy olyan világban, ahol nem volt gyógyszer, csak házi szerek és túlélni akarás.

1954 fordulópontot jelentett az életében. Ekkor döntött úgy – vagy inkább a körülmények döntötték el helyette –, hogy Budapestre költözik. A Budapesti Cementgyárban kezdett dolgozni, majd évtizedes kitartó munkával más munkahelyeken is helytállt. Az évek során sok mindent megtanult: alkalmazkodni, kitartani, újrakezdeni.

Házasságkötése után férjével Csepelen béreltek lakást. Egy nap azonban férje, egy baráti találkozó után úgy jött haza, hogy „vettem egy házat Gyálon”. A ház kezdetben romos volt, víz sem volt, de szeretettel és kalákamunkával építették újjá. Barátok, szomszédok együtt dolgoztak a felújításon: valaki téglát szállított, más vakolt, festett, míg végül igazi otthon lett belőle.

Fia, Tamás 1961-ben született. Magdi néni négy évig otthon maradt vele, majd ismét munkába állt – kezdetben a Mezőgazdasági Minisztériumban, később a Műszaki Egyetemen, ahol tíz éven át dolgozott. Itt ismét előtérbe került egy régi szenvedélye: az olvasás.

Gyálon a közösség mindig is fontos volt számára. Részt vett az utca közös építésében, cementet hoztak az önkormányzattól, egymás udvarán segítettek, ha kellett. Emlékszik, milyen volt, amikor még nem volt bolt a közelben, és mindenért a fővárosba kellett menni. De soha nem panaszkodott – csak tették a dolgukat, mert „így volt természetes”.

A háborúk, a szegénység, a gyász (mint például húga halála), és a munka nehézségei ellenére Magdi néni mindig megőrizte a derűjét. „Mindennap legyen öröm” – mondta neki Nagy József Elek alpolgármester a személyes köszöntéskor, és ő csak bólintott: „Meg is van.”

Magdi néni nemcsak tanúja volt a huszadik századi magyar történelemnek, hanem aktív alakítója is a maga csendes módján. Munkával, szeretettel, önfeláldozással, és azzal, hogy minden nap megtalálta, miért lehet hálás.