Szerdán az Adyban, csütörtökön pedig a Bartókban és a Zrínyiben is megtartották az évzáró ünnepségeket, ezzel hivatalosan is kezdetét vette a vakáció mindhárom gyáli általános iskolában.
Az ünnepségeken részt vett Pápai Mihály polgármester és Nagy József Elek alpolgármester is. A polgármester beszédében arra kérte a gyermekeket, hogy akövetkező hónapok a pihenésről, a feltöltődésről szóljanak, ne a tanulásról.
Ne feledkezzünk meg róla, hogy a nyári szünet alatt sok veszély leselkedik a gyerekekre, ilyenkor érdemes jobban odafigyelni rájuk. Ahhoz, hogy a nyár gondtalan legyen, szeretnénk felhívni a figyelmet néhány hasznos tudnivalóra, melyeket, ha tehetik mindenképpen beszéljenek meg gyermekeikkel!
Bűnmegelőzési tanácsok
• A gyermeknél csak annyi pénz legyen, amennyi feltétlenül szükséges.
• Hívják fel a gyermekük figyelmét, hogy az utcán ne vegye elő mobiltelefonját, útközben ne kezdeményezzen, illetve ne fogadjon hívásokat, ne játsszon a készülékkel, illetve azt ne adja át semmilyen kérésre!
• Strandon, napközis táborban ügyeljenek arra, hogy a lakáskulcs, pénztárca stb. soha ne maradjanak szem előtt!
• Értékeikkel ne hivalkodjanak, azokat ne tartsák jól látható helyen, ne adják oda idegeneknek!
• Gondoskodjunk arról, hogy legyen a gyereknél olyan irat, amelyből megállapítható a gyermek személyazonossága és a szülők elérhetősége!
• Tanácsos összefogni rokonokkal, jó barátokkal, esetleg szomszédokkal, akik segítséget nyújtanak a gyerekek felügyeletében. Ne hagyjuk egyedül csellengeni a kiskorú gyerekeket az utcán, hiszen veszély leselkedhet rájuk!
• Mindig beszéljük meg a gyermekünkkel, hogy ha bármi baja történne, kihez és hová forduljon segítségért! Tudjunk róla, hogy hol tartózkodik.
• Ha az utcán idegen szólítja meg gyermekünket, sem útbaigazítás, sem pedig más indok alapján ne tartsanak velük! Az ismeretlen gépkocsijába ne szálljanak be, illetve ne fogadjanak el semmit! Hívjuk fel a gyermekek figyelmét, hogy az ilyen esetekről mindig szóljanak szüleiknek!
• A késő esti órákban lehetőség szerint ne induljanak egyedül haza, csak egymást védve, kísérve.
• Gyermekünkkel napközben is rendszeresen tartsuk a kapcsolatot, előre megbeszélt időpontokban!
• Ismerjük meg, hogy gyermekünk kivel és mivel töltötte a napot. (Történt-e esetleg idegen felnőtt részéről közeledés, ismerkedés, beszélgetés, egyáltalán mi történt egész nap.)
• Ne próbálják ki a különböző kábítószereket, tudatmódosító anyagokat, mert hatásuk kiszámíthatatlan és könnyebben válhatnak áldozattá és elkövetővé is.
• Fontos, hogy legalább valamelyik szülő legyen mindig elérhető.
Gyalogosoknak, kerékpárosoknak
• Beszéljük meg a gyalogos közlekedés alapszabályait, illetve érdemes áttekinteni a kerékpáros közlekedési szabályokat is!
• Vizsgáljuk át a gyerekek kerékpárját és szereljük fel a kötelező tartozékokkal, mint például a fékek, világítóberendezések, prizmák, csengő!
• Kerékpárosként legyenek mindig kiszámíthatóak, elinduláskor, sávváltáskor és bekanyarodáskor a körültekintés után kézzel jelezzék irányváltoztatási szándékukat!
• Főútvonalon csak 12. életévét betöltött személy kerékpározhat! Ha van kerékpárút csak azon szabad kerékpározni!
• Kerékpárútról, kerékpársávról és lakott területen kívüli főútvonalról balra csak kerékpárt tolva szabad bekanyarodni.
• A kijelölt gyalogos-átkelőhelyen a kerékpárról le kell szállni és a kerékpárt tolva, gyalogosként kell áthaladni rajta.
• A láthatósági mellény viselése lakott területen kívül, éjszaka és korlátozott látási viszonyok között kötelező!
• Kerékpározás, görkorcsolyázás és a gördeszkázásközben használjanak bukósisakot, védőfelszereléseket.
Fürdés, strandolás A nyári idény elmaradhatatlan velejárója a szabadvizek, szabad strandok környékének látogatása. A vízi balesetek megelőzésére az alábbi módokon fordítsunk figyelmet:
• Kerüljük a bányatavakat, csak a kijelölt helyeket vegyük igénybe fürdőzés céljából.
• A szabadvizeken, folyókon, holtágakon, egyéb vízfelületeken, több helyen is megengedett a fürdőzés, vannak azonban olyan helyek, ahol tiltják, amelyet táblával jeleznek.
• Felhevült testtel soha ne ugorjanak be a vízbe, hiszen a vízi tragédiák nagy része az ilyenkor fellépő izomgörcs, illetve szívelégtelenség miatt következik be.
• Fokozottan vigyázni kell az erős sodrású folyókban, ahol gyakoriak az örvényképződések, hiszen ezek még a jó úszókra is veszélyt jelentenek.
• Hat éven aluli, továbbá úszni nem tudó 12 éven aluli gyermek csak felnőtt közvetlen felügyelete mellett fürödhet a szabad vizekben.
Ha egyedül vannak otthon
• Szigorúan tilos idegent beengedni a lakásba, még akkor is, ha az idegen a szülőkre vagy hivatalos ügyre hivatkozik.
• Tanítsák meg a gyermekeiket arra, hogy ne dicsekedjen vele, ha egyedül tartózkodik a lakásban, s ne dicsekedjen a lakásban található pénzzel, értékekkel.
• A véletlenül elől hagyott gyógyszerek, alkoholos italok veszélyesek lehetnek, ügyeljünk rá, hogy a gyermek még kíváncsiságból se próbálhassa ki azokat!
• Ha egy elektromos készülék elromlott, ne nyúljon hozzá, várja meg a szülőket, amíg hazaérnek!
• Ha tűz ütne ki a lakásban, fontos, hogy ismerje a tűzoltók számát, amit azonnal hívni kell és hagyja el a lakást! Ne próbálja meg egyedül eloltani a tüzet, mert könnyen füstmérgezést kaphat vagy megsérülhet!
Az interneten való szörfözés jó kikapcsolódásnak tűnhet, de itt is fontos az óvatosság:
• Idegeneknek soha ne árulja el, hogy egyedül van otthon!
• Senkinek ne adja meg a lakcímét, személyes adatait!
• Ha nyaralni megy a család, az időpontot a közösségi oldalakon soha ne írja ki, mert ez nyílt meghívó a betörők számára!
• Ha chat-en idegenek hívják el találkozóra, mondjon minden esetben NEM-et!