2021. 07. 15.

Óriáshomokozó épül a gyáli Kálvin téren és több játszótéren is illemhelyet alakítanak ki

Facebookon
Twitteren
E-mailben
A képviselő-testület július 14-én tartott rendkívüli ülése alkalmával döntött többek között arról is, hogy a gyáli Kálvin téren egy 75 m2-es „óriáshomokozót” alakítanak ki. A projekt részeként napvitorlát, ivókutat, wc-t, világítást, térfigyelő kamerát is telepítenek majd, a homokozót a gyermekek biztonsága érdekében kerítéssel is elkerítik. A beruházásra összesen 4,3 millió forintot szán az önkormányzat, de helyi vállalkozók is felajánlották segítségüket a megvalósításhoz, így a Szász-Therm Kft. a kerítést, a Witzing Tüzépker Kft. pedig a homokozóba kerülő homok beszerzését vállalta. Az „óriáshomokozót” a tervek szerint még augusztusban birtokba vehetik a gyerekek. KT-2021-07-14-közzétételre--147 Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete kiemelten fontos feladatának tartja a gyáli játszóterek modernizációját, komfort érzetének javítását. A Kálvin téren kialakítandó homokozó, az Árpád téri és Uszoda parki játszóterek jelenleg nem tartalmaznak mosdókat, ezért a testület szintén a július 14-ei rendkívüli ülésén döntött arról, hogy erre a három helyszínre a városképbe is illeszkedő mosdókat telepít 6,8 millió forint értékben. Az illemhelyek telepítése, közművekkel ellátása több időt vesz igénybe, de várhatóan még idén elkészülnek a beüzemelésükkel.