Ma, február 25-én van a kommunizmus áldozatainak az emléknapja.

Százmillióra becsülik a kommunista diktatúrák halálos áldozatainak számát a világon.

Magyarországon is százezrek vesztették életüket, és ennél is többen voltak azok, akiket a diktatúra hétköznapi valósága testileg és lelkileg megnyomorított. Kelet- Közép- Európában elsőként a magyar Országgyűlés döntött arról, hogy legyen emléknapja a kommunizmus áldozatainak. Az Országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott határozatát követően 2001-ben emlékeztek meg először az áldozatokról. Azóta minden évben február 25-én tartanak országszerte megemlékezéseket.

A szovjet hatóságok 1947 február 25-én tartóztatták le jogellenesen, és hurcolták el a Szovjetunióba Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát. Bírósági tárgyalás nélkül 25 év kényszermunkára ítélték. Közel egy évtizedet töltött börtönökben és munkatáborokban.

Ez a nap volt a nyitánya annak a több évtizedes folyamatnak, melynek során – a hazánkban „ideiglenesen” állomásozó szovjet csapatok fenyegető erejére támaszkodva- a kommunisták szisztematikusan eltiporták, megsemmisítették a társadalom azon tagjait, akik bírálták a rendszert, vagy ellenszegültek annak.

Keserű tény, hogy napjainkban is csak becslések vannak a kommunista diktatúrák halálos áldozatainak a számát illetően. Világviszonylatban 100 millióra, Kelet- Közép- Európában 1 millióra tehető a halálos áldozatok száma.

Ezen a napon azokra emlékezünk, akik életüket vesztették éhínségben, börtönökben, kényszermunkatáborokban vagy kegyetlen kivégzések során.

A Terror Háza kutatói szerint 1945 és 1989 között több mint 70 ezer embert börtönöztek be politikai okokból Magyarországon. Az 1956-os megtorlás áldozataival együtt 714 embert végeztek ki.

A Szovjetunióban összesen 65 ezer magyar gulágáldozatot tartottak nyilván. Ebben a számban nem szerepelnek a járványokban, a tranzittáborokban és az odavezető út során elhalálozottak.  A magyar történészek becslése szerint a szovjet kényszermunkatáborokban elhurcolt mintegy 600 ezer magyar közül minden harmadik, vagyis 200 ezer honfitársunk vesztette életét. Jóval többre tehető azoknak a száma, akiket a kommunista diktatúra a hétköznapok valóságában testileg és lelkileg megnyomorított. A rendszer áldozatai voltak azok, akiket kínzókamrákban vallattak, kínoztak meg, hosszú évekre börtönbe zártak. A rendszer áldozatai voltak azok, akiket csoport, politikai vagy vallási hovatartozás miatt üldöztek. A rendszer áldozatai mindazok, akiket hosszú évtizedeken át megfosztottak a szabad cselekvés és választás lehetőségétől. Rájuk is emlékezünk ezen a napon.

Ezen a napon felidézzük mindazok emlékét, akik az erőszakrendszer áldozataivá váltak, családtagjaikra és szeretteikre is emlékezünk, akiket a kommunista rezsim meghurcolt, megalázott.

Az utókor feladata emlékezni és emlékeztetni: az áldozatok vére, szenvedése kötelez minket arra, hogy ne engedjük elfeledett történelmi múlttá válni 20. századi kálváriájukat.