
Kerékpáros KRESZ oktatást vezetnek be a gyáli általános iskolákban
A közlekedési kultúra javítása érdekében indul kerékpáros KRESZ oktatás a gyáli általános iskolák ötödik évfolyamában jövő év elejétől. A kezdeményezés Pápai Mihály polgármestertől indult, azzal a szándékkal, hogy a gyermekek minél előbb megismerkedjenek az alapvető közlekedési szabályokkal, amiket kerékpáron nekik is be kell tartaniuk biztonságuk érdekében.
A program kezdeteként Abelovszky Tamás, a BringaAkadémia programvezetője minden gyáli általános iskolában 4-5 pedagógust képezett ki, akik a későbbiek folyamán szakszerűen tudják majd átadni a szükséges tudást a gyerekeknek. A BringaAkadémia programot létrehozó Vuelta Sportiroda és a Bringakultúra Egyesület egy évtizede dolgozik azon, hogy minél több gyermek számára elérhető legyen egy szakmailag megfelelően megalapozott, a résztvevők számára játékos tanulást biztosító kerékpáros közlekedésbiztonsági oktatási program.
A helyi általános iskolákban a tanórák keretében sajátíthatják el a gyerekek a biztonságos kerékpározás elméleti (kerékpáros KRESZ-ismeretek, kerékpár-ismeret, kerékpáros túrázás), illetve gyakorlati (kerékpáros ügyességi játékok, képességfejlesztő gyakorlatok) ismereteit, amelyet Gyál Város Önkormányzata finanszíroz.
Fotók: bringaakademia.hu