2019. 01. 23.

Átadták a Közművelődési Díjat

Facebookon
Twitteren
E-mailben

Hosszasan lehetne sorolni azokat a kulturális értékeket, amiket Magyarország a világnak adott, hiszen világhírű építészeinkre, képzőművészeinkre, színészeinkre, feltalálóinkra, vagy éppen sportolóinkra méltán lehetünk büszkék, mi, magyarok. A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én. Sokéves hagyomány Gyálon, hogy ezen a napon városi ünnepség keretében tisztelgünk a magyar kultúra előtt az Arany János Közösségi Ház és Városi Könyvtárban. A január 22-én tartott ünnepség részeként a XXVIII. Gyáli Téli Tárlat díjazott alkotóinak csoportos kiállítását Erős József nyitotta meg. A kiállításon dr. Bán Éva, Borbély Tamás, Gálos Sándor és Rafai Ákos munkáit tekinthetik meg. A kiállítás megnyitót követően a színházteremben folytatódott az ünnepség. Az A-Banda zenekar népzenei előadását, a Könczei Árpád koreográfus által vezetett Gyáli Néptáncegyüttes fellépése követte. Ünnepi beszédet mondott Nagy József Elek, Gyál Város Önkormányzata Oktatási és Kulturális Bizottságának elnöke, aki beszédében hangsúlyozta:

„A kultúra, így a nemzeti kultúránk fennmaradásának feltétele a tradíció és az innováció egy időben való érvényesülése. A hagyomány és a megújulás nem hathat egymás ellen, hanem egymást erősítő, egymást kiegészítő elemei kell legyenek műveltségünknek.” Továbbá kiemelte: „rendkívül fontos, hogy gyermekeink érezzék, hogy szerves részei kulturális közösségünknek, amelynek minőségi fejlődése az ő cselekvő és felelősségvállaló magatartásától is függ.”

Az ünnepi beszédet követően Nagy József Elek és Erős József átadták a Közművelődési Díjat, amit a hagyományok szerint minden évben ezen a napon vehet át a kitüntetett. A díj azoknak adományozható, akik közösségi munkájukkal, a közéletben való részvételükkel hozzájárulnak Gyál közművelődési és kulturális színvonalának emeléséhez. Idén Karácsonyi László Antalné író, nyugalmazott óvónő vehette át a kitüntetést, akinek példaértékű közéleti szerepvállalása minden szempontból elismerésre méltó.

IMG_8515  IMG_8619  IMG_8838

Méltatás

Karácsonyi László Antalné Budapesten született. 1960 óta Gyálon él, és 1972-től 2007-ig az itt élő gyerekek közkedvelt óvó nénije volt. 2004-ben a „Csöpp csigamesék” című könyv társszerzője volt. A szegedi Amatőr Alkotók tagja. Több története szerepel a „Ma én mesélek neked” 5., 6., 7., 8. kiadásában. 2012-ben írói munkásságáért a Déli Tükör díjjal jutalmazták. 2009 áprilisában önálló kötete jelent meg „Kerek erdő kerek fa, mese terem alatta” címmel az Edition Nove kiadásában, 2014-ben „Viharos utak” címmel jelent meg novellás és verses kötete, 2015-ben „Árnyak és Fények” című verseskötete. Novellái és versei több antológiában szerepelnek. Írói munkássága országosan ismert, elismert. Az írás mellett dokumentumértékű fényképeket is készít városunkról, az itt élőkről. Nyitott szemmel jár, képi történetei gyakran az életből ellesett pillanatokról szólnak. Mind az Arany János Közösségi Ház, mind a Városi Könyvtár gyerekprogramjainak állandó és meghatározó szereplője, kezdeményezője, formálója. A gyerekkönyvtárban minden hónapban mesemondó délelőttöt tart Mesevarázs címmel, valamint a Népmese Napja alkalmából szeptemberben szintén a könyvtárban várja az óvodásokat. Rendszeresen részt vesz a kézműves programokon is. A gyáli gyerekes családok körében a Mesevarázs program az egyik legsikeresebb és legszeretettebb eseménysorozat. Évek alatt több száz gyermekkel szerettette meg a magyar mesekultúra értékeit, többen közülük azóta szülőként maguk is rendszeres meseolvasók. Karácsonyi Lászlóné Ibolya Gyál közművelődési életében kimagasló tevékenységet végez. Közösségi munkájával színesíti és gazdagítja a Gyálon élő gyerekek és szüleik mindennapjait. Rá igaz a mondás „az örök pedagógus!”

Az ünnepséget követően Nemcsák Károly Jászai Mari-díjas magyar színész, érdemes művész és Tolcsvay Béla Kossuth-díjas magyar gitáros, énekes Szép szerelmem, Magyarország című irodalmi estjét tekinthették meg a jelenlévők. A magyar kultúra napi ünnepségen részt vett Kovalik Józsefné városunk díszpolgára.

IMG_8583

IMG_8774