2018. 12. 5.

Összefoglaló a közmeghallgatásról

Facebookon
Twitteren
E-mailben

Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete november 30-án közmeghallgatást tartott, amelynek keretében megismerhették a jelenlévők az idei évi városi fejlesztéseket, illetve a jövő évi terveket, továbbá az idei évi költségvetés időarányos teljesítését. Pápai Mihály polgármester köszöntötte a megjelenteket, melyet követően Diera Éva, a Pénzügyi és Adó Iroda vezetője ismertette Gyál város idei évi költségvetését. A tájékoztatóból kiderült, hogy Gyál idén összesen 5,6 milliárd forintból gazdálkodott.

2018

A költségvetés bemutatását követően Pápai Mihály polgármester mutatta be a város idei évben megvalósult és a jövőre tervezett fejlesztéseit. Az idei projektek közül a polgármester kiemelte a sportpálya területén végzett átfogó fejlesztést, melynek keretében 230 millió forintból újították fel a futópályát, a strandröplabda pályát, a kosárlabdapályát, az élőfüves gyakorló és nagypályát. A sportcsarnok és a hozzá tartozó szálloda bekerülési költsége összesen 2,6 milliárd forint, melyből 800 millió forint állami támogatás nyert el a város. A gyermek és családközpontú szemléletet előtérbe helyezve a polgármester kiemelte, hogy idén is számos olyan fejlesztést hajtottak végre, mely a gyermekek érdekeit tartja szem előtt. Ilyen pl: a közel 500 millió forintból megépített Gyáli Tátika Óvoda épülete, melyben 12 csoportszoba, sószoba, fejlesztőszoba is helyet kapott, illetve egy hatalmas kertet alakítottak ki, beléptető rendszerrel, wi-fi lefedettséggel. Szintén a gyermekeket szem előtt tartva Némediszőlőn építettek közel 6,5 millió forintból egy teljesen új játszóteret, amelyet most a város ezen részén élő gyermekek használnak. Közel 1,5 millió forint értékben a Plukkido, egy Felelős Innováció díjas magyar tervezőcsapat és az önkormányzat együttműködésének köszönhetően a gyereknevelést segítő és a szabad levegőre csábító eszközöket telepítettek két gyáli játszótérre és az összes óvodához. A program célja a szülő és kisgyermek közti nézeteltérések feloldása: a játszótéri civakodás, a hazaindulás körüli nehézségek, a szülőtől való elválás, az óvodába való reggeli érkezés, öltözés, csoportba kerülés. A polgármester elmondta, hogy idén a Gyáli Polgármesteri Hivatalban a kisgyermekkel érkező ügyfelek és gyermekeik kényelméért az épület alsó szintjén  gyermekrészleget alakított ki. Szintén a játszótereket használó családok érdekében az önkormányzat napvitorlákat vásárolt és telepített azon játszóterekre, amelyek kevésbé árnyékosak, hogy a gyerekek erős napsütésben is gondtalanul tudják élvezni a játszótér nyújtotta lehetőségeket. Idén mintegy 260 millió forintból energetikai korszerűsítés valósult meg a Zrínyi és a Bartók iskolában a villamos energia fogyasztásának csökkentése érdekében. A korszerűsítésnek köszönhetően kicserélték a nyílászárókat, szigetelték az épületet és napelemes rendszert is telepítettek a tetőre.

A polgármester bemutatójából kiderült, hogy az önkormányzat folyamatosan pályázik útépítésre, melynek köszönhetően idén 67 millió forint értékben négy utca is megújult, mégpedig a Gábor Áron, a Mikszáth Kálmán, a Toldi Miklós és a Kodály Zoltán utca. A környezettudatosság jegyében 2017-ben indították el a polgármester kezdeményezésére a Gyáli Faültetési Programot, melynek keretében a lakosság térítésmentesen igényelhet az ingatlan előtti utcafrontra facsemetét.  A kezdeményezés célja, hogy 4 év alatt összesen 1000 db facsemetét ültessenek a városban. A kultúra és a hagyományőrzés igen fontos szerepet játszik a városvezetés elgondolásában, ennek érdekében az év elején Könczei Árpád koreográfus, zeneszerző és Pápai Mihály polgármester közös munkájának köszönhetően elindulhatott a néptáncoktatás Gyálon. Az ifjúsági csoport után egy utánpótlás csoport beindítása is tervben van.

IMG_4400

IMG_4490

2019

A jövő évi tervek tekintetében nagy fába vágta a fejszéjét a városvezetés, rég várt fejlesztések indulhatnak meg, amelyekről részletesen tájékoztatta a jelenlévőket a polgármester. Bejelentette, hogy a Postával folytat tárgyalásokat egy új épület megépítésére, amely végre korszerű környezetben szolgálhatja ki a gyáli lakosságot. Az épület tanulmányterveinek készítése folyamatban van, részleteket a jövő év elejére ígért. A járdák állapotát illetően az önkormányzatnak határozott elképzelése van a járdaépítés során alkalmazandó prioritásokról, amelyet egy külsős vállalkozás által elkészített felmérés alapoz meg, mely a városban található járdák állapotáról szól. A pontos helyeket még nem határozta meg a városvezetés, annyi bizonyos, hogy ott kezdik meg a munkát, ahol a legsürgősebb. Az önkormányzat sikerrel pályázott egy kisvállalkozói park megépítésére, amelyen összesen 170 millió forintot nyertek. Az önkormányzat a Bem József utca és a Bartók Béla utca sarkán elhelyezkedő 2,5 hektáros területen szeretné kialakítani a kisvállalkozói ipari parkot. A park egy részét az Önkormányzat bérbe kívánja adni azon helyi vállalkozásoknak, amelyek jelenleg a lakóövezeten belül találhatóak. A bérleti konstrukció nagy segítséget jelent a beköltöző cégeknek, hiszen nem kell nagy összeget területvásárlásra fordítaniuk. A kisvállalkozói ipari park célja a település lakóövezeteiből, az infrastrukturális kötöttségektől fejlődni nem tudó vállalkozások  (például: egy autószerelő műhely, fényező műhely, autómosó, kisebb üzem stb.) kitelepülésének segítése, mindezek eredményeként pedig új munkahelyek teremtése. A Máv Zrt-vel folytatott tárgyalások is eredményesnek mondhatók, hiszen már tervek vannak a Gyál vasútállomás épületének felújításáról, illetve az állomáshoz vezető út teljes felújításáról, valamint az állomás körüli park rendezéséről. A polgármester kiemelte, hogy a Gyál-felső vasútállomás felújítása is többéves tárgyalás eredménye, számított rá, hogy ebben az esetben is elhúzódhatnak az egyeztetések. Idén is sikerült pályázati forrást nyerni útfelújításra, amelyet csak jövőre kezdenek el. Ezúttal a Zrínyi Miklós utca, Árpád utca, Temesvári utca (Komáromi utca – Munkácsy M. utca között),Széchenyi utca (Vecsési utca – Mikszáth Kálmán utca között), Jókai Mór utca,Temesvári utca (Kiskomáromi utca – Bartók Béla utca között) újulhat meg mintegy 240 millió forintból.

Gyalogátkelőhelyek kiépítését tervezte idén az önkormányzat, amelynek köszönhetően jövőre a  Vecsési – Széchenyi sarok, Vasút utca,  Ady -Széchenyi – Pesti út csomópont, illetve a Kölcsey Ferenc utca – Stromfeld A. utcánál létesítenek, illetve építenek át átkelőt.

 

IMG_4505

IMG_4528

A közmeghallgatás utolsó napirendjében a kérdések kaptak helyet. Több téma is szóba került, többek között a városban található lőtérrel kapcsolatban, a közvilágítással, a két új park tervezéséhez kapcsolódóan, de szó esett a mezőőri járulékról, illetve a Gyál – Vecsés bicikliútról és a két település tömegközlekedéséről. Rozgonyi Erik címzetes főjegyző tájékoztatta a lőtérről a jelenlévőket. A képviselő-testület szabályozta a lőtér nyitva tartását, korlátozták a hétköznapi és a hétvégi nyitvatartási időt 2019. január 1-vel. A jegyző elmondta, hogy a zajkibocsátási határértékének megállapításával kapcsolatos ügyet átadta a Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatalnak, akik illetékesei az ügynek. A közvilágítással kapcsolatos kérdésre Pápai Mihály polgármester reagált, elmondta, hogy idén 13 új lámpatestet helyeztek ki, további 18 darabot már megrendeltek, illetve jövőre is terveznek további 30 darabot kihelyezni. Egy hölgy kérdezte, hogy az önkormányzat valóban közösségi tervezésben, a lakossággal közös együttműködésével kívánja megtervezni a víztorony és a Bartók iskola melletti területet. A polgármester válaszában megnyugtatta a kérdezőt és egyúttal jelezte, hogy továbbra is várják az ötleteket, javaslatokat, amelyeket a későbbiekben valóban közösségi tervezésben kíván megvalósítani az önkormányzat. A Vecsés- Gyál bicikliúttal kapcsolatban a polgármester elmondta, hogy pályázat ugyan van bicikliút kiépítésére, azonban azok a területek, amelyeket érintene a bicikliút, nem az önkormányzat tulajdonát képezik, ráadásul Vecsés közigazgatási területén helyezkednek el. Területeket kellene kisajátítani, amelynek óriási költsége van. A mezőőri járulék éves összegének csökkentését javasolta egy helyi lakos, melyre a polgármester azt válaszolta, hogy megvizsgálják a kérdést.

A nagyjából 2,5 órás esemény este 9 óra előtt ért véget.

Gyáli Polgármesteri Hivatal