
Novák Katalin nyitotta meg az Advent Gyálon ünnepi programsorozatot
December elsején a gyáli Arany János Közösségi Ház és Városi Könyvtárban nyitotta meg Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára és Pápai Mihály Gyál város polgármestere az Advent Gyálon ünnepi programsorozatot. A megnyitóval hivatalosan is kezdetét vette az a több mint 80 programból álló rendezvényfolyam, amely december 1-től december 23-ig várja a családokat, kicsiket és nagyokat egyaránt.
A gyáli általános iskolás gyerekek körében Novák Katalin államtitkár asszony egy mesével illusztrálta az adventi időszak várakozását, amelyet nagy érdeklődéssel figyeltek a gyerekek. Az államtitkár asszony kiemelte az apró dolgok fontosságát, az együtt töltött időt, a szülők, nagyszülők, gyermekek körében töltött közös pillanatokat. A csodát, amely körbevesz minket az adventi időszakban. Pápai Mihály polgármester elmondta, hogy a gyáliakat több mint 80 rendezvényre várják, amelyek idén még különlegesebbek az eddigieknél. Az események között jégpálya, kirakodóvásár is várja a helyieket. A városvezető jó szórakozást és meghitt adventi várakozást kívánt a város lakosságának.
„A folyton múló és tovatűnő időben minden a feledés mély kútjába vész, csak azok a pillanatok maradnak kedves emlékek, amiket a szeretteinkkel, a barátainkkal a kedves ismerőseinkkel, egy város közösségével együtt tölthetünk el. Gondoljon csak bele. Mit őrzünk meg az emlékezetünkben az első barátságból, szerelemből, egy ünnepből? Kizárólag az együtt töltött idő emlékké vált szépségére, hangulatára emlékezünk. Emiatt is kínálunk a gyáli családoknak, gyermekeknek, szülőknek, nagyszülőknek gazdag és tartalmas programokat a Közös Értékeink Házában.” – áll Bretus Imre, a közösségi ház igazgatójának az eseményfolyamról írt beharangozójában.
A programok között koncertprogramok, látványos színházi produkciók, közös alkotó foglalkozások, a közösségi ház udvarában korcsolyapálya, a bejárat előtt pedig kisebb kirakodóvásár várja a látogatókat. A részletes programot megtalálják a www.gyalikozhaz.hu oldalon. A megnyitón részt vett Erős József alpolgármester, Kovalik Józsefné városunk díszpolgára.