2018. 11. 14.

A szociális szférában dolgozó szakembereket köszöntötték Gyálon

Facebookon
Twitteren
E-mailben

November 12. a szociális munka napja. Másnap, azaz november 13-án a Gyáli Polgármesteri Hivatal tanácstermében ünnepelték a szociális ágazatban dolgozókat, azokat a szakembereket, akik az év minden napján segítik, gondozzák a segítségre szorulókat. Az ő munkájuk elengedhetetlen ahhoz, hogy a magyar társadalom befogadó, összetartó és a nehézségekkel küzdő emberekkel szolidáris közösség legyen. A rendezvényen Pápai Mihály, Gyál város polgármestere, valamint Dócziné Pallagi Ágnes, a Kertváros Szociális Központ nemrég kinevezett vezetője köszöntötte a megjelenteket. A műsor részeként Földi Róbert és Vágási Imre a Gyáli Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola tanulói, illetve Zabán László az intézmény igazgatója adtak elő népdalokat citerán, illetve furulyán. A Kertváros Szociális Központot a „Kertváros” Önkormányzati Társulásban résztvevő önkormányzatok 2008. január 1-jén közösen hozták létre azzal a céllal, hogy a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben, valamint a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló törvényben rögzített szociális ellátási formákat biztosítsa. A Kertváros Szociális Központ feladatai közé tartozik a házi segítségnyújtás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, szociális étkeztetés, valamint a gyermekjóléti szolgáltatás ellátása.

Az ünnepségen Pápai Mihály, aki egyben a „Kertváros” Önkormányzati Társulás elnöke, a 46 szociális területen dolgozó mellett 3 nyugdíjba vonuló dolgozót is köszöntött. A Társulásban résztvevő önkormányzatok vezetői megbecsülésük jeleként jutalommal köszönték meg a szociális szférában dolgozók áldozatos munkáját. Az eseményen részt vett a Társulás önkormányzatai részéről Vincze József, Alsónémedi polgármestere, Somogyi Béla, Bugyi polgármestere, valamint Bukodi Károly, Ócsa polgármestere is.

IMG_3455  IMG_3492  IMG_3546 IMG_3577

IMG_3471

IMG_3520