2018. 10. 9.

Betegfelvételi Központot adtak át a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházban

Facebookon
Twitteren
E-mailben

Október 4-től korszerűsített és bővített Betegfelvételi Központ fogadja a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet épületébe érkezőket. A fekvő- és a járóbetegek felvételének szétválasztásával gyorsabb regisztráció és rövidebb várakozási idő várható 21. századi körülmények között. A korszerűsítés a fenntartó Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) által biztosított 25,4 millió forint támogatásból, valamint az intézmény saját bevételeiből és alapítványi hozzájárulásból valósult meg.

A betegfelvételi és betegirányítási feladatokat ellátó központ helyiségeiben az év minden napján 24 órában folyik a munka és naponta mintegy ezer beteg felvételét biztosítja a kórház. A most kialakított három felvételi ablaknál az ambuláns vizsgálatra érkező betegek felvétele zajlik majd, két ponton a fekvőbeteg ellátó osztály beutaltjait regisztrálják, valamint a mentővel érkezők felvételét is elkülönülten kezelik.

TBE_1773

A megnövekedett betegforgalom miatt a főépület és a D épület közötti szabad teret, mintegy 72 négyzetmétert beépítettek, így több mint kétszeresére nőtt a betegfogadásra alkalmas terület. A sürgősségi osztályra napi 100-120 beteg érkezik, és évente közel negyvenezer fekvőbeteg és több százezer járóbeteg ellátását végzik az intézményben – tájékoztatott dr. Ralovich Zsolt főigazgató köszöntő beszédében.

Visszautalt az egészséges Budapest Program keretében féléve átadott sürgősségi betegellátó osztályuk korszerűsítésére és bővítésére. „Mindkét beruházással az volt a célunk, hogy a területi ellátási kötelezettségünkhöz tartozó közel négyszázezer fős lakosság betegeit komfortosabb és modernebb környezetben tudjuk fogadni” – fogalmazott a főigazgató. Az átadó ünnepségen Dr. Szűcs Lajos országgyűlési képviselő hangsúlyozta: az első benyomás a legfontosabb a most átadott központról, hogy a betegek bizalommal forduljanak a kórházhoz.

A fejlesztések során két érintőképernyős beteghívó készüléket, két LCD sorszámkijelző monitort és hangosbemondó készüléket helyeztek el az épületben. Új, nagyobb teljesítményű számítógépeket állítottak a rendszerbe és átálltak a korszerű LED-es világításra. Az eredeti betegfelvételi helyiséget felújították, a várakozók részére elhelyezett padok számát növelték. A várakozó helyiségekben hűtő-fűtő klímákat is felszereltek.

TBE_1771