2018. 07. 3.

Kovács Márk Emléktorna – hetedszer

Facebookon
Twitteren
E-mailben

A Lurkó Gyerekfoci Egyesület június 30-án immár hetedik alkalommal szervezte meg a Kovács Márk Emléktornát, ezzel emlékezvén az egyesület tragikusan fiatalon, 30 éves korában, 2012-ben elhunyt edzőjére. Az eseményről dr. Sándor Tamás, a rendezvény  egyik főszervezője így írt.

Délelőtt az utánpótlás csapatok csaptak össze U11-es és U14-es korosztályban. A serleget mindkét korosztályban a Kastélydombi SE csapata nyerte, veretlenül. Az U11-es korosztályban a torna gólkirálya Mátis Botond (Kastélydombi SE), legjobb kapusa Fodor Dániel (Üllő DSE), míg legjobb játékosa Kiss Gergő (Lurkó FC Gyál) lett. A 14 évesek között a gólkirályi címet Lahovicz Máté (Kastélydombi SE) szerezte meg, a legjobb kapus Dénes Dániel (Kastélydombi SE), a legjobb játékos pedig Dörnyei Péter (Lurkó FC Gyál) lett.

IMG_0164
Erős József alpolgármester, Kemény Norbert edző

Kora délután kezdődött meg a felnőttek versengése nyolc csapat részvételével. Megnyitó beszédében Erős József, a város alpolgármestere hangsúlyozta, hogy az emléktorna a méltóságteljes megemlékezésen túl a barátságról és az egymás iránti tiszteletről is szól.

IMG_0095

IMG_0197

Az estébe nyúló mérkőzéseken a döntőt végül a Green Go FC és a címvédő Los Amigos csapatai játszották. Az amígók végül egy sokgólos, fordulatos mérkőzésen 5-3 arányban kerekedtek felül a zöldeken, így másodjára vihették haza a 2012-ben az ELTE Sport Kft. által felajánlott vándorserleget (a kupagyőztes Los Amigos tagjai: Arany János, Dávid Péter, Gál Roland, Király Krisztián, Nádasi Kornél, Sipos Tamás, Szatmári Zsolt, Tamás Ferenc). A torna gólkirálya a Green Go FC-t erősítő, egyébként a Dabas FC NBIII-as csapatában játszó Seregy Tamás lett öt mérkőzésen elért nyolc találatával. A díjakat a győztesek számára a fiatalon elhunyt edző családtagjai adták át.

IMG_0202

IMG_0199

Összességében elmondható, hogy az előző évekhez hasonlóan a VII. Kovács Márk Emléktorna is jó hangulatban, a barátság jegyében telt. Azt, hogy az esemény mennyire beépült az elmúlt években a gyáli sportnaptárba, jól mutatja, hogy a nap folyamán nagyjából kétszázan rúgták a bőrt a sportpályán, és háromszázan látogattak ki az eseményre.

Az emléktorna nem jöhetett volna létre Gyál Város Önkormányzata, a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club és a Gyáli Baráti Kör Sportegyesület támogatása nélkül. A szervezők ezúton is köszönetet mondanak mindenkinek, aki segítséget nyújtott az esemény magas színvonalú megszervezéséhez.

A tornáról bővebben is olvashatnak a www.emlektorna.com internetes oldalon, vagy a rendezvény hivatalos facebook-oldalán (www.facebook.com/kovacsmarkemlektorna).

IMG_0327