2018. 01. 19.

50.000 Ft értékű támogatás jár a gyáli újdonsült házasoknak

Facebookon
Twitteren
E-mailben

Idén is lehet igényelni az első házasok adókedvezményét – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Novák Katalin közölte, a havi ötezer forintos, két évig járó kedvezményt akkor lehet igénybe venni, ha legalább az egyik fél az első házasságát köti, az igénylésnek azonban nincs felső korhatára. A friss házasok 2015 óta élhetnek a lehetőséggel, amelynek köszönhetően két év alatt 120 ezer forintot tudnak megspórolni – tette hozzá. Kiemelte, Magyarországon ismét népszerűvé vált a házasságkötés, évente már meghaladja a 100 ezret a frigyek száma, ami 1996 óta nem volt ilyen magas. A házasságkötések számának emelkedésével egyre többen igénylik az első házasok adókedvezményét is – fűzte hozzá. Ez azt is bizonyítja, hogy Magyarországon egyre stabilabbak a családi értékek, a magyarok egyre inkább érzik, hogy családban élni jó és Magyarország egy családbarát ország – fogalmazott az államtitkár.

Gyál Város Önkormányzata a házasság intézményének elkötelezett támogatójaként 2017-ben létrehozta a Gyáli Élet Programot, melynek egyik fontos eleme a városban élők házasságkötési kedvét szeretné ösztönözni. A Gyáli Házasulandók Program keretében a Képviselő-testület első házasságkötésük alkalmából egyszeri 50.000 Ft értékű támogatást nyújt azoknak, akik közül legalább az egyik fél a házasságkötés időpontját közvetlenül megelőzően legalább 1 évig gyáli állandó bejelentett lakóhellyel rendelkezik, a házasulandó felek Gyálon kötnek házasságot és életvitelszerűen Gyálon is élnek. A támogatás a Hivatal anyakönyvvezetőjének adatszolgáltatása alapján a kedvezményezetteknek alanyi jogon jár. 2017-ben 63 házaspár vehette igénybe a nagylelkű támogatást.

A  programról részletesen: itt.

MTI/gyal