2017. 10. 12.

Iskolabörze – minden, amit a továbbtanulásról tudni kell

Facebookon
Twitteren
E-mailben

Rekordközeli látogatottsága volt az idei középiskolás börzének. Számos középfokú intézmény látványos bemutatkozása közel 200 érdeklődőnek segített középiskolát választani az eljövendő tanévre. Kiemelt jelentőséggel bír Gyál oktatási életében ez az esemény, hiszen ilyen bemutatkozási lehetőség ritkán adódik az iskolások számára. Az október 11-én megtartott programsorozat megnyitóján Erős József alpolgármester köszöntötte a diákokat, továbbá a pedagógusokat, szülőket és érdeklődőket, akik szintén jelentős számban vettek részt a bemutatkozón. Erős József alpolgármester szerint a középiskolás börze legfontosabb értéke a személyes kapcsolat, amit egyébként öt éve támogat Gyál Város Önkormányzata. A város mindhárom általános iskolás végzős osztálya ellátogatott a börzére, melynek idén is az Arany János Közösségi Ház és Városi Könyvtár adott otthont.

_MG_2737

_MG_2808

A továbbtanulás az első olyan meghatározó döntés az általános iskolai tanuló életében, ami egész további életére nagy befolyást gyakorol, és nagyon komoly átgondolást kíván mind a gyermek, mind a szülők részéről. A gyáli börze ebben próbál a diákok segítségére lenni, melynek köszönhetően három helyszín is rendelkezésre állt a tanulóknak ahhoz, hogy a továbbtanuláshoz minden információt megkapjanak. Az intézmények egyenként bemutatkoztak, majd személyesen tehették fel kérdéseiket a végzős diákok az egyes intézmények képviselőinek. Idén a hiányszakmákat oktató intézmények is képviseltették magukat, ösztönözve a jobbnál jobb lehetőségekre a diákokat.

20171011_122634

A rendezvényen Dr. Duró Zsuzsa gyermekpszichológus előadását hallgatták meg a diákok a tehetséggondozás, tehetségfejlesztés témakörében. A börzén idén is nagy sikert aratott Czékman Balázs kommunikációs szakember előadása, aki gyakorlatiasan magyarázta el a diákoknak, hogyan készüljenek fel a felvételi elbeszélgetésre. Többek között felhívta a tanulók figyelmét a helyes testtartás, testbeszéd, a megfelelő kézfogás helyességére, arra, hogy hogyan adják el magukat a felvételi elbeszélgetésen a diákok.

20171011_121220

További képek itt.