2017. 02. 10.

Megszavazták a képviselők Gyál idei költségvetését

Facebookon
Twitteren
E-mailben

Körültekintő, hosszú előkészítő munka után Gyál Város Önkormányzat február 8-i képviselő-testületi ülésén elfogadta a település 2017. évi költségvetését. Pápai Mihály, Gyál polgármestere szólt arról, hogy a felelős gazdálkodásnak köszönhetően a költségvetés stabil, továbbra is lesz lehetőség arra, hogy a település tovább fejlődhessen és folytathassák azt a munkát, melyet 2010-ben megkezdtek.  Az idei év költségvetése 4,2 milliárd forint, melyből 1,8 milliárd forint városi beruházások lesznek, a többi üzemeltetésre, működtetésre fordítható.

Az idei költségvetés egyik legfontosabb eleme a bérrendezés, hiszen nőtt a minimálbér és a garantált bérminimum. Bár 2017 januárjától az általános iskoláknak nem az önkormányzat a működtetője, Gyál vezetése mégis fontosnak érzi, hogy továbbra is lehetőségei szerint hozzájáruljon az iskola korszerűsítéséhez, ezért digitális tantermeket alakítanak ki a Bartók és a Zrínyi iskolában. Az idén önkormányzati beruházásban kezdik meg a Gyáli Tátika Óvoda átépítését, melynek köszönhetően teljesen új, korszerű intézménybe járhatnak a gyáli gyermekek. Utcák, utak, járdák újulnak meg. Kiemelt beruházásként szerepel két park tervezése is, a Millenniumi Park, valamint a Víztorony alatti területet illetően. Szent István tér teljes átalakítása is a tervek között szerepel.

Szuperberuházás keretében kezdetét veszi a nyáron egy sportkomplexum építése, melynek része egy élőfüves focipálya, egy strandröplabda pálya, kosárlabdapálya, valamint a város első sportcsarnoka.

Gyál idén ünnepli várossá avatásának 20. évfordulóját, melyre a költségvetésben 50 millió forintot különítettek el.

A 2017. évi költségvetésről részletesen itt olvashat.