2017. 04. 4.

Felhívás – Óvodai beiratkozásra

Facebookon
Twitteren
E-mailben

 .

Felhívás

óvodai jelentkezésre és beiratkozási kötelezettségre

 

Értesítem a város lakosságát, hogy Gyál Város Önkormányzata Képviselő-testületének Oktatási és Kulturális Bizottsága döntése alapján az ó v o d a i jelentkezés 2017. április 24-28. (hétfőtől – péntekig) naponta 8.00 órától – 16.00 óráig tart.

 A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (továbbiakban: Nkt.) 8.§ (1) bekezdése értelmében az óvoda a gyermek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény. Az óvodai nevelés a gyermek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magában foglaló foglalkozások keretében folyik. (20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 12.§ (továbbiakban: rendelet)

Az Nkt. 49.§ (1) bekezdése értelmében a gyermek harmadik életévének betöltése után vehető fel az óvodába, tehát azok, akik 2017. augusztus 31-ig betöltik 3. életévüket.

Azok a szülők is jelezhetik óvodai felvételi szándékukat, akiknek gyermeke 2017. augusztus 31. után tölti be a 3. életévét.

Az Nkt. 8. § (2) bekezdés alapján a gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz rész. A jegyző a szülő kérelmére és az óvodavezető, valamint a védőnő egyetértésével, az ötödik életév betöltéséig felmentést adhat a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, sajátos helyzete indokolja.

A napi négy órában óvodai nevelésre kötelezett gyermek szülője, amennyiben gyermeke az óvodakötelezettségét külföldön teljesíti, köteles arról a beiratkozás idejének utolsó határnapját követő 15 napon belül értesíteni a jegyzőt (rendelet 20.§ (2) bek.), továbbá akkor is, ha a gyermeke az óvodakötelezettségét nem a körzetes óvodában teljesíti.

Mit kell tudni az óvodai felvételekről?

Az óvodai felvétel jelentkezés alapján történik. (Nkt. 49.§ (1) bek.) A gyermeket elsősorban abba az óvodába kell felvenni, amelynek körzetében lakik. A felvételről, átvételről az óvoda vezetője dönt. (Nkt. 49.§ (2) bek.)

Ha az óvodába jelentkezők száma meghaladja a felvehető gyermekek számát, a fenntartó bizottságot szervez, amely javaslatot tesz a felvételre. Az óvoda köteles felvenni, átvenni azt a gyermeket, aki életvitelszerűen az óvoda körzetében lakik. (Nkt. 49.§ (2)-(3) bek.)

Életvitelszerű ott lakásnak minősül, ha a gyermek a kötelező felvételt biztosító óvoda körzetében található ingatlant otthonául használja és az ilyen ingatlan a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásában a gyermek lakóhelyeként vagy tartózkodási helyeként az óvodai beiratkozás első határnapját megelőző három hónapnál régebb óta szerepel. Ha ez nem teljesül, vagy ha bármely körülmény alapján arra lehet következtetni, hogy a gyermek a nyilvántartásban szereplő lakhelyén vagy tartózkodási helyén nem életvitelszerűen lakik, úgy az óvodavezető, illetve az Nkt. 49. § (2) bekezdés szerinti esetben az óvodavezető vagy a fenntartó által szervezett bizottság jogosult felszólítani az óvodába jelentkező gyermek szülőjét, hogy az életvitelszerű körzetben lakás tényét akként igazolja, hogy a felszólítás kézhez vételétől számított 15 napon belül bemutatja a területileg illetékes védőnőtől származó, a védőnői ellátás igénybevételét igazoló nyilatkozatot. (rendelet 20. § (9) bek.)

Ha az óvodavezető, illetve az általa vagy a fenntartó által szervezett bizottság felszólítása ellenére a szülő a védőnői nyilatkozatot nem mutatja be, úgy az óvodavezető, illetve az általa vagy a fenntartó által szervezett bizottság jogosult az életvitelszerűen körzetben lakást családlátogatás kezdeményezésével ellenőrizni. Ha az óvodavezető, az általa, illetve a fenntartó által szervezett bizottság által javasolt legalább három időpont közül a gyermek szülője vagy törvényes képviselője egy alkalommal sem teszi lehetővé a családlátogatást, úgy vélelmezni kell, hogy a gyermek nem életvitelszerűen lakik a kötelező felvételt biztosító óvoda körzetében, és ennek alapján az óvodai felvétel megtagadható. (rendelet 20. § (10) bek.)

Az óvoda vezetője a felvételi, átvételi kérelmek elbírálásáról – a döntést megalapozó indoklással, a fellebbezésre vonatkozó tájékoztatással írásban – értesíti a szülőket. Az óvodai felvétel tárgyában hozott döntésről a szülők legkésőbb 2017. május 30-áig értesülnek. (rendelet 20. § (1a) bek. h) pont)

Az óvoda döntése ellen a szülő a közléstől, ennek hiányában a tudomásra jutástól számított 15 napon belül eljárást megindító kérelmet (fellebbezést) nyújthat be az óvodavezetőnél, aki azt a keletkezett iratokkal együtt 8 napon belül megküldi a fenntartó önkormányzat jegyzőjéhez a másodfokú döntés meghozatala végett. (Nkt. 37.§) Az ügyben a fenntartó jár el és hoz másodfokú döntést. Az óvodai felvétel elutasítása elleni felülvizsgálati kérelem formanyomtatványa elérhető itt, illetve az óvodavezetőknél.

A jelenleg bölcsődében elhelyezett gyermekekre vonatkozó igényt is be kell jelenteni!

A beíratási körzetek címlistája fellelhető a helyi óvodákban, továbbá felvilágosítás kérhető a Gyáli Polgármesteri Hivatal 06-29-544-141-es és a 06-29-544-140-es telefonszámán.

A kötelező óvodai nevelés alóli felmentési kérelem formanyomtatvány elérhető itt, a Gyáli Polgármesteri Hivatal fsz.13. szobájában, valamint az óvodavezetőknél. A kérelem benyújtásához be kell szerezni a kötelező felvételt biztosító óvoda óvodavezetőjének, valamint a gyermek védőnőjének beleegyező nyilatkozatát. A kérelmeket kitöltve 2017. április 24-ig kell benyújtani a Gyáli Polgármesteri Hivatalban személyesen a fsz.13. szobában, vagy postai úton a Gyáli Polgármesteri Hivatal, 2360 Gyál, Kőrösi út 112-114. címen. (rendelet 20. § (2a) bek.)

A beíratásnál be kell mutatni:

  • A gyermek személyazonosítására alkalmas, a nevére kiállított személyi azonosítót (születési anyakönyvi kivonat, TAJ kártya, oltási könyv) és lakcímét igazoló hatósági igazolványt (melyen a kiállítás dátuma az óvodai beiratkozás első határnapjánál három hónappal korábbi (rendelet 20. § (9) bek.) azaz január 24-e előtti).
  • A szülő személyi azonosító és lakcímét igazoló hatósági igazolványát (rendelet 20.§ (3) bek.)
  • Nem magyar állampolgár kiskorú óvodás beíratásánál a szülőnek igazolnia kell azt is, hogy milyen jogcímen tartózkodik a gyermek Magyarország területén (Nkt. 92.§)
  • A gyermek esetleges speciális igényét vagy tartós betegségét igazoló szakértői és rehabilitációs bizottság által kiállított javaslatot vagy orvosi igazolást (Nkt. 47. § (3) bek.)
  • Az a szülő, aki rendelkezik érvényes rendszeres gyermekvédelmi kedvezményről szóló határozattal vagy hátrányos helyzetet igazoló határozattal, azt is hozza magával.
 

A 2017/2018-as nevelési év első napja 2017. szeptember 1. (péntek)

Önkormányzati fenntartású óvodák

Liliom Óvoda Cím:    Gyál, Liliom u. 13-15.                                  Tel.:/fax: 06-29-340-126 ; 345-241 E-mail: liliomovi@upcmail.hu                                Honlap: www.liliomovi.hu

Intézményvezető: Lendvay-Kiss Anita

Tátika Óvoda

Cím:   Gyál, Klapka u. 5. /központi épület/             Tel.: /fax: 06-29-747-045

Email: tatika@digikabel.hu                                      Honlap: www.tatikaovoda.hu

Intézményvezető: Németh Istvánné

Bartók tagóvoda:

Cím:   Gyál, Bartók B. u. 52.                                                Tel.:/fax: 06-29-741-290

Tulipán Óvoda:

Cím: Gyál,Tulipán u. 23.                                          Tel./fax: 06-29-341-544 E-mail: tulipan.vezeto@digikabel.hu                      Honlap: www.tulipanovoda.hu

Intézményvezető: Kápolnásiné Sági Andrea

G y á l, 2017. március 13.

Rozgonyi Erik          

címzetes főjegyző