
Az alpolgármester seregszemlét tartott az iskolákban
A Képviselő-testület novemberben döntött a városi általános iskolák számítástechnikai eszközökkel történő felszereléséről.
Az iskolák számítástechnikai eszközparkjának fejlesztése része annak a nagyszabású tervnek, amelynek keretében az önkormányzat korszerű digitális tantermeket kíván létrehozni a gyáli oktatási intézményekben, melyből az első lépcső a tavalyi évben valósult meg, az Ady iskolában.
A több mint 21 millió forintos beruházás kapcsán 100 db számítógépet, monitort, egeret, billentyűzetet, 6 db projektort és 6 db szervert vásárolt Gyál Város Önkormányzata mindhárom általános iskolába.
Erős József alpolgármester szerdán délelőtt végigjárta mindhárom intézményt, hogy milyen ütemben halad a számítógépek üzembe helyezése. Az alpolgármester szerint jó döntést hoztak a gépek beszerzéséről, hiszen voltak olyan számítástechnikai órák, ahol egy gépnél két diák is dolgozott. A korszerűsítésnek köszönhetően minden diák önállóan dolgozhat.
Egy számítástechnikai eszköz átlagosan 4-5 év után elavul, ezt követően válik szükségessé az eszközök cseréje, azonban a most beszerzett gépek várható élettartama 6-8 év.