2016. 12. 7.

Megújult Gyál város honlapja

Facebookon
Twitteren
E-mailben

Nagy örömünkre szolgál bejelenteni, hogy Gyál város hivatalos honlapja teljesen megújult.

A legkedvezőbb árajánlatot beadott Pro Rec lines Kft. nyerte el az oldal kivitelezését, melynek köszönhetően hosszú hónapok fejlesztése és széleskörű konzultációk sora után ma délután indulhatott el az új oldal.

A tervezők az átalakításkor az internetes portálok között uralkodó trendeknek megfelelően a gyorsaságot, a könnyű kereshetőséget, az egyszerű, letisztult arculat létrehozását helyzeték előtérbe.

Nagyon fontos célkitűzés volt az értékmegőrzés is, melyet a kék, illetve piros színvilággal igyekeztünk megtartani, ami a város címeréből ered.  Kiemelt szempont volt a régi honlapon eddig is működött, ám hangsúlyt nem megfelelően kapott aloldalak láthatósága. Ilyen például a „Beruházásaink” menüpont, amely egyértelműen bemutatja a folyamatban lévő fejlesztéseket. Folyamatosan frissülő tartalmával a lakosság mindig aktuális képet kap a beruházások egyes ütemeiről.

Ugyancsak hangsúlyos szerepet kapott az ügyfélfogadási rend egyértelműen történő feltüntetése, az éppen ügyeletes gyógyszertárak kiemelése, az orvosi rendelések időpontjai, a hulladékgyűjtés rendje, valamint a menetrendek.

A korábbi oldalt figyelembe véve megtartottuk az úgynevezett gyors linkeket, melyek segítségével könnyen és gyorsan eljutnak az olvasók az általuk keresett célhoz.

Felhívjuk a Tisztelt Lakosság, Olvasóink figyelmét, hogy az új honlap néhány napig még tesztelés alatt áll, melynek következtében előfordulhat, hogy lassabban tölt be egy-egy oldal. A végleges átállásig szíves türelmüket kérjük!

Reméljük, hogy megújult honlapunk elnyerte tetszését. Amennyiben véleményét, észrevételeit szeretné megosztani velünk, azt a suhajda.yvett@gyal.hu elektronikus levélcímen teheti meg.

Gyáli Polgármesteri Hivatal

Szervezési és Ügyfélszolgálati Iroda