2017. 12. 13.

Változnak az illetékszabályok a lakások adásvételénél

Facebookon
Twitteren
E-mailben
Változnak a lakások adásvételére vonatkozó illetékszabályok január 1-jétől.

Az országgyűlés 148 igen szavazattal és 30 tartózkodás mellett fogadta el fideszes képviselők – Balla György és Kucsák László – javaslatára az illetékekről szóló törvény és az egyes adótörvények, illetve más kapcsolódó törvények módosítását. A döntés értelmében lakásvásárlás esetén a kedvezményes illetékalap megállapításakor, illetve az illetékmentesség alkalmazásánál figyelembe lehet venni annak a lakásnak a forgalmi értékét is, amelyet a vásárlást megelőző 3 éven belül adtak el. A korábbi szabályozás egy évet tartalmazott. Az úgynevezett cserét pótló vétel illetékkedvezményének lényege, hogy a vevő csökkentheti a lakásvásárlással keletkező illetékalapját eladott lakásának forgalmi értékével, így csak az eladott, valamint a megvásárolt lakás értékének különbözete után kell visszterhes vagyonátruházási illetéket fizetnie. A mostani törvénymódosítás azon nem változtatott, hogy a lakásvásárlás után eladott lakás forgalmi értékét csak akkor lehet levonni az illetékalapból, ha azt a vásárlást követő egy éven belül értékesítették. A most megszavazott jogszabály azt is rögzíti, hogy ha a magánszemély több lakást is elad és vásárol, akkor az illetékalap megállapításakor a kedvezőbb illetékalapot eredményező egyetlen cserét, értékesítést lehet figyelembe venni.

MTI/Gyál