2023. 11. 8.

Tűzcsap cserék záró ütemek végrehajtása városban – vízhiány és forgalmi fennakadás várható

Facebookon
Twitteren
E-mailben

Tájékoztatjuk a Tisztelt gyáli Felhasználókat, hogy Gyálon az elkövetkezendő 2-3 hétben a DPMV Zrt. munkatársai megkezdték a tűzcsap cserék záró ütemeinek végrehajtását.

Gyál Város Önkormányzata támogatásban részesült az 1869/2021. (XII.3.) Korm. Határozat alapján, ennek keretein belül foglalt munkavégzések kivitelezése közös érdekünk.

A munkavégzések település szerte várhatóak, mivel a most következő munkálatoknál már csak a hibás vagy a nem működő tűzcsapokat cseréljük.

Szeretnénk kérni a Tisztelt gyáli Lakosokat, hogy a felbontásra kerülő csomópontoknál fokozott óvatossággal és körültekintéssel közlekedjenek, saját és munkatársaink biztonsága érdekében!

Az adott szakaszok kizárása csak kisebb időintervallumokat vesz igénybe, így csak lokálisan alakul ki nyomásingadozás és esetleges vízhiány.

A munkavégzések következtében az érintett településrészen zavarossá válhat a szolgáltatott víz, ezért a tolózár cseréket követően – a szolgáltatás helyreállításával együtt – haladéktalanul megkezdjük a hálózat tűzcsapokon keresztül történő átmosását.

Ezzel a módszerrel azonban a bekötővezetékekben és a házi vízhálózatban megjelenő elszíneződést okozó anyagokat nem lehet eltávolítani, az, kizárólag a felhasználó által történő vízfolyatással távolítható el.

A zavartalan munkavégzés érdekében megértésüket és szíves türelmüket kérjük!

 

DPMV Zrt.