Szüreti felvonulás
A Nyugdíjasok Helyi Képviseletének Közhasznú Egyesülete által szervezett Szüreti felvonás igen népszerűnek bizonyult a helyiek körében, melynek fővédnöke Pápai Mihály polgármester volt. Az eseményt szeptember 16-án tartották, melyen díjazták a város borászait.
A rendezvényen a Gyáli Tűzmadarak Mazsorett Csoport és a Kertvárosi Fúvószenekari Egyesület közös felvonulásával kezdődött. A Pörög a Gyáli Szoknya egyesület népviseletbe öltözött táncosait, majd a Gyáli Lovassport Egyesület fogatait, hintóját, illetve a Gyáli Kertbarát Kör utánfutóin a frissen szüretelt szőlőt, a szüreti préshez szükséges eszközöket láthatták az érdeklődők. A friss mustból a kóstolót is kérhettek az esemény látogatói.
A felvonulást követően az Arany János Közösségi Ház és Városi Könyvtárban díjazták a borászokat, melynek eredményeit alább olvashatják. A gyáli foltvarró kör vezetője, Czifra Jánosné 57860 öltéssel készült goblein képét a polgármester úrnak, a városnak adományozott. Az eseményt Tóth Éva és Leblanc Győző fellépése zárta, majd kezdetét vette a szüreti mulatság. A mulatságon a szüreti kosarat is kisorsolták. A rendezvényen a gyermekek sem unatkoztak, hiszen a szervezők ugrálóval, bohóccal, lufihajtógatóval, lovas kocsikázással várták a kisebbeket.
Borverseny eredmények:
Fődíj, Nagy Arany fokozat:
- Petz Márton
- helyezettek, Arany fokozat:
- Petz Márton,
- Pribék Ferenc,
- Szabó Sándorné
- helyezett, Ezüst Fokozat:
- Katona Gábor
III. helyezettek, Bronz Fokozat:
- Abod László,
- Bús István
Különdíj:
- Garai Zoltán
Emléklapot kaptak:
- Holes Gábor,
- Katona Gábor,
- Teski Péter
A Bíráló Bizottság tagjai:
- Bancsi Attila,
- Gazdik István,
- Zelenka Józsefné
A Társadalmi Zsűri a KÜLÖNDÍJAT ítélte oda:
- Barta Mihály,
- Galuska Károly,
- Borsos László
További képek a galériában.