2017. 10. 31.

Nyár végén kezdődött a Gyáli Tátika Óvoda újjáépítése – már az alapozásnál tartanak

Facebookon
Twitteren
E-mailben

Ahogyan arról már korábban beszámoltunk Pápai Mihály polgármester tavasszal jelentette be, hogy idén megkezdődik a Tátika Óvoda újjáépítése. A bontási munkálatokat a nyár végén kezdték meg, de már az alapozás végén tartanak.

Az elmúlt években folyamatosan újultak meg a gyáli óvodák. Első lépésben a Gyáli Liliom Óvoda, ezt követte a Gyáli Tátika Óvoda Bartók Béla utcai tagóvodája, most pedig a Gyáli Tátika Óvoda épületét semmisítették meg, hogy a helyére egy korszerű, 21. századi intézményt hozzanak létre.

A régi épület állapota már nem tette lehetővé, hogy költséghatékony módon felújítsák, ezért a városvezetés egy új épület megépítése mellett döntött. A projekt a 2017/2018- as önkormányzati költségvetési év egyik kiemelt beruházása, hiszen 6 csoportszobát alakítanak ki mosdókkal, öltözőkkel, mely 180 férőhelyet tud majd biztosítani a gyáli gyermekek számára. A majdnem 1500 m2-es intézményben kialakítanak egy hatalmas aulát, amely közösségi programoknak (anyák napi ünnepség, karácsonyi ünnepek, stb.) biztosít helyszínt. Továbbá, helyet kap egy orvosi szoba különítővel, egy könyvtár, konyha, kiszolgáló helyiségek, öltözők, logopédia, pszichológus, fejlesztő szoba. Az óvodához tartozó udvart is átalakítják, melynek köszönhetően megújul  a játszótér, új játszóeszközöket, kerti zuhanyokat, valamint párakaput telepítenek. Fákat, növényeket, bokrokat ültetnek, melyet egy korszerű öntözőberendezés segítéségével gondoznak. Az épülethez tartozik majd egy majdnem 300 m2-es terasz, melyből 80 m2 árnyékolt. A beruházás mintegy 380 millió forintból valósul meg, melyet teljes egészében a város finanszíroz.

Latvany 3_2016 01 15

Az intézmény energiaellátásának egy részét a napcellák biztosítják, a hálózati meleg víz és fűtésrásegítést pedig a napkollektorok szolgáltatják. A megfelelő védelmi berendezések kiépítése prioritásként fogalmazódott meg a városvezetés részéről, tehát modern tűzjelző, tűzcsaphálózat kiépítését is tervezik. Teljes internet lefedettség (WIFI), kamerarendszer, beléptető rendszer segíti majd a mindennapi munkát. A sószoba igen népszerű mindegyik gyáli óvodában, hiszen a sós levegő különösen alkalmas bőr- és légúti megbetegedések kezelésére, mely ebben az intézményben is helyet kap. Az óvodába új bútorokat, eszközöket, játékokat is vásárolnak. A gyermekek megfelelő biztonsága érdekében az utcafronti kerítést is kicserélik. 1 300 m2-es szakaszban a külső környezetet rendezik. A munkálatok várhatóan egy évig tartanak, tehát a 2018/2019-es nevelési évet már az új intézményben kezdhetik az ovisok.

Latvany 1_2016 01 15

„A beruházás ideje alatt a gyermekek megfelelő ellátása a legfontosabb.” –  jelentette ki Pápai Mihály polgármester a még tavasszal megtartott óvodai szülői értekezleten, melyet az intézménybe járó gyermekek szüleinek tartott. A polgármester szerint sikerült a másik két óvoda építésekor is zavartalanul oldották meg a gyermekek ellátását, mely ez esetben is elmondható. A csoportokat a Liliom oviban és Tátika ovi Bartók utcai tagóvodájában helyezték el.

A Gyáli Tátika Óvoda felújításával a város összes óvodája korszerű, új, tiszta, modern körülményeket teremt a gyermekek számára.

Latvany 4_2016 01 15