2017. 11. 13.

November 12. a Szociális Munka Napja

Facebookon
Twitteren
E-mailben

Az Országgyűlés tavaly decemberben döntött arról, hogy november 12-ét, a Szociális Munka Napját munkaszüneti nappá nyilvánítja.

Ezen a napon ráirányítjuk a figyelmet azokra a szakemberekre, akik az év minden napján segítik, gondozzák segítségre szoruló honfitársainkat. Ők ma fáradhatatlan és nélkülözhetetlen munkásai annak, hogy a magyar társadalom  befogadó, összetartó és a nehézségekkel küzdő emberekkel szolidáris közösség legyen. Ma nekik mondunk köszönetet. A szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatások területén jelenleg mintegy 93 ezren dolgoznak, melyből Gyálon 74 fő.

A kormány kiemelt célja, hogy erkölcsileg és anyagilag is támogassa az ágazatban dolgozókat. A munkatársak megbecsülésének legfontosabb eszköze a béremelés, 2018-ra az átlag bruttó kereset 60-62 százalékkal fog emelkedni az ágazatban a 2013-as bérekhez képest, az átlag bruttó bér a szociális szférában 2017-re 212 ezer forintra emelkedett, jövőre pedig 233 ezer forintra nő. Emellett a dolgozók megbecsülésének jele a Szociális Munka Napjának munkaszüneti nappá nyilvánítása is. A következő öt évben pedig összességében 400 milliárd forintot szán a kormány a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi rendszer fejlesztésére. – írja a kormany.hu