2024. 08. 27.

Mészáros Virág és Tóth Alex László vehették át idén a „Gyál Kiváló Sportolója Díjat”

Facebookon
Twitteren
E-mailben

Hagyománnyá vált, hogy a Születésnapi Utcabál színpadán kerül átadásra a „Gyál Kiváló Sportolója Díj”, amelyet a képviselő-testület a kiemelkedő sportteljesítményt elérők elismerésére alapított.

A „Gyál Kiváló Sportolója Díj” annak a személynek, vagy szervezetnek adományozható, aki/amely a mérhető teljesítmény mellett magatartásával és életmódjával is példaként állíthatók a település közössége elé, illetve a város sportéletének fejlődése, egyes sportesemények megrendezése, a sport területén tevékenykedő személyek, sportolók munkájának segítése érdekében kiemelkedő tevékenységgel, áldozatvállalással közmegbecsülésre tett szert.

A kitüntetést idén Mészáros Virág kézilabdázó és Tóth Alex László labdarúgó vehették át a színpadon Pápai Mihály polgármestertől és Vinnai Tibortól, az Ifjúsági és Sport Bizottság elnökétől.

Mészáros Virág

Mészáros Virág 2005-ben született Budapesten, 2016-ban költöztek Gyálra családjával, jelenleg a Leövey Klára Gimnázium tanulója. Virág 11 éve kézilabdázik az FTC Kézilabda Szakosztályában, kapus poszton.
Az FTC felnőtt női csapatának tagjaként a 2023/24-es szezonban megnyerte az NBl-es női bajnokságot és a Magyar Kupát is. Ezen kívül a csapat tagjaként 5 Bajnokok Ligája mérkőzésen is pályára léphetett.
2024. július 1-től kölcsönjátékosként a Vasas SC Kézilabda Szakosztályban játszik.

Legjobb eredményei:

  • A 2021/2022-es szezonban a női ifjúsági I. osztály bajnakai lettek a Ferencváros női ifi csapatával.
  • 2022-ben megnyerték a Besztercebányán megrendezett EYOF: Európai Ifjúsági Olimpiát a Magyar serdülő válogatottal.
  • 2023-ban Junior Európa Bajnokságot nyertek Romániában a Magyar junior válogatottal.
  • 2024-ben az FTC Rail-Cargo Hungaria csapatával megnyerték a felnőtt női NB 1-es bajnokságot és a Török Bódog Női Magyar Kupát is.

 

Tóth Alex László

Tóth Alex László Budapesten született 2005-ben és azóta Gyálon él. Tősgyökeres gyáli családban nőtt fel.
Alex 3,5 éves korában kezdett focizni a Gloriett SE-ben, ahova keresztapja vitte el először. 2010-ben, 5 évesen már az egyesület igazolt játékosa lett, ahol sok sikert élhetett meg az Országos Labdarúgó Diákolimpiákon, melyeket sikerült 1. helyezésekkel zárniuk és ezeken négyszer nyerte el a „Legjobb Játékos” díjat.
2014-ben 9 éves korában igazolt a Ferencvárosi Torna Clubhoz.
Mondhatni, hogy egy 2 éves kitérő kivételével, melyet a Budapest Honvédnál töltött, ferencvárosi nevelés, hiszen immár 8 éve futballozik az FTC-nél.

A fradis utánpótlás sikerei:

  • U16-os korosztályban Országos II. helyezést értek el a csapattal
  • U17-ben az országos I. helyezést sikerült megszerezniük

 

Mindeközben sorra vehetett részt az utánpótlás válogatott keretében nemzetközi mérkőzéseken és Európa bajnoki selejtezőn is. Az U19-ben már ő lehetett a válogatott csapatkapitánya, ami nagy megtiszteltetés volt számára.
Később a Ferencváros II-es csapatában folytatta a tapasztalatszerzést és ott is megtisztelték a csapatkapitánysággal.
Tavaly, 2023.05.20-án lépett először az Nb1-ben pályára, ami nagyon meghatározó élmény volt számára és így lehetett meg első Magyar Bajnoki Címe a Ferencvárossal.
Utána a Fradi fiókcsapatánál, a Soroksár SC-nél is részt vehetett Nb2-es bajnoki mérkőzéseken, hogy megfelelően felkészüljön az első csapathoz.

Mára már, 18 évesen a Ferencvárosi Torna Club első csapatának tagjaként, kétszeres Magyar Bajnoki Címmel, tizennégyszer volt a keret tagja, kétszer kezdőként és Európa Liga, illetve Konferencia Liga-szereplő csapattag is volt.
Idén megkötötték 4 évre szóló szerződéshosszabbítását a Ferencvárosnál.
Szeretne a továbbiakban is mindent megtenni, hogy még több sikert érhessen el a labdarúgásban.

Gratulálunk a díjazottaknak!