2019. 02. 28.

Megkezdődött a járdaépítés az Ady Endre utcában

Facebookon
Twitteren
E-mailben

Február 25-én járdaépítési munkálatok kezdődtek városunkban. Az Ady Endre utcában zajló munkát a Vitép ’95 Kft. több ütemben végzi el, a beruházás mintegy 250 millió forintba kerül, ami teljes egészében önkormányzati forrásból biztosított. Az első ütem a Kőrösi úttól a Vak Bottyán utcáig tartó szakasz páros oldalát érinti.

Ezt követően kezdik meg a második ütemet, amely a Kőrösi úttól a Széchenyi utcáig tartó páratlan oldalt érinti majd. Az első két ütemben épített járdaszakasz szélessége mintegy 1,5 méter lesz, viacolor burkolatból, az út mentén a csapadékvíz elvezetésére szolgáló árkokkal.

A harmadik ütem a sportcsarnok építéséhez igazodik majd, hiszen a csarnok közvetlen környezetét foglalja magába, az itt elhelyezkedő parkolókkal és zöld felületekkel együtt lesz kialakítva, amikor az építkezés a végső szakaszba lép.

A negyedik ütemben az Ady Endre utca, Pesti út, Széchenyi utca kereszteződésében található gyalogátkelőhely és annak környezete újul meg.

A Vak Bottyán utca és a sportcsarnok közötti szakaszon az Ady iskola előtti területen nem várható változás, míg az épülő Ady Center üzletház előtti területen az üzlet tulajdonosan vállalta a járda és parkoló kivitelezését.

A munkálatok során külön figyelmet fordít a kivitelező arra, hogy a gyalogosok használhassák a járda egyik vagy másik oldalát, ennek ellenére arra kérünk minden Tisztelt közlekedőt, hogy mind gyalog, mind gépjárművel fokozott óvatossággal közlekedjen az érintett útszakaszon!