2018. 01. 18.

Két nap múlva központi középiskolai felvételi!

Facebookon
Twitteren
E-mailben

Kéken vagy feketén fogó tollra, körzőre, vonalzóra, szögmérőre, igazolványra és persze nem kevés tudásra van szükségük azoknak a diákoknak, akik nyolc-, hat- vagy négyosztályos középiskolában szeretnének továbbtanulni. A központi felvételi vizsga január 20-án lesz.

A központi felvételin részt vevő tanulóknak mind a magyar nyelvi, mind a matematika írásbeli vizsgákon 45 perc alatt tíztételes feladatsort kell megoldaniuk, ezzel tárgyanként 50-50 pontot szerezhetnek. A nyolc-, hat-, illetve négyosztályos gimnáziumokba, valamint az Arany János Tehetséggondozó Programba jelentkezők 2018. január 20-án 10 órától írják a felvételit, a pótló írásbeli 2018. január 25-én 14 órakor lesz. (Utóbbit azok írhatnak, akik a 20-i vizsgán alapos ok miatt nem tudtak részt venni.) A felvételizők diákigazolványt vagy személyi igazolványt vigyenek magukkal

A magyar és a matek

A tízből kilenc feladat egy-egy részkérdéshez, képességhez kapcsolódik, ezekkel az anyanyelvi készségeket és az alapvető gondolkodást mérik fel (felismerés, rendezés, tömörítés, következtetés, véleményalkotás). A tizedik feladat önálló szövegalkotást kíván: a diákoknak adott témáról, adott műfajban kell kerek szöveget fogalmazniuk. (A legtöbb iskola honlapján található mintafelvételi.)

A matematikavizsgán sem csak a tárgyi tudást vizsgálják, hanem a gondolkodást is. A sikerben a tantárgyi ismeretek mellett fontos szerepet játszik a feladatmegoldó készség, a problémaérzékenység, a kreativitás, a logikai biztonság, a szabálykövetés, a koncentráló képesség, a tartós figyelem.

A két feladatlap kitöltése között 15 perces szünetet kapnak a felvételizők. Az eredményről a vizsgát szervező középiskola 2018. február 8-áig tájékoztatja a jelentkezőket. Helyi szóbeli felvételit kizárólag az a gimnázium vagy szakgimnázium szervezhet, ahol az adott esztendőben, illetve az azt megelőző három év átlagában a jelentkezők száma a felvehetők több mint kétszerese volt. A szóbeli vizsga 2018. február 22. és március 13. között tartható meg.

Fontos időpontok
január 20. 10.00 Központi írásbeli felvételi vizsgák a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumokba, továbbá a 9. évfolyamra és az Arany János Tehetséggondozó Programba jelentkezőknek
január 25. 14.00 Pótló központi írásbeli felvételi vizsgák
február 8. A központi írásbeli felvételi vizsgát szervező intézmények értesítik az írásbeli eredményről a diákokat
február 19. Az általános iskola továbbítja a tanulói jelentkezési lapokat a középfokú iskoláknak, a tanulói adatlapok első példányát pedig az Oktatási Hivatalnak (A 6 és 8 évfolyamos gimnáziumba jelentkezők közvetlenül is megküldhetik a jelentkezési lapot a gimnáziumnak, illetve a tanulói adatlapot az Oktatási Hivatalnak.)
február 22.–március 13. Szóbeli meghallgatások
március 14. A középfokú iskolák eddig az időpontig nyilvánosságra hozzák a felvételi jegyzéket