Balázs Kálmán nemrég ünnepelte 95. születésnapját, amely alkalomból az önkormányzat nevében Nagy József Elek alpolgármester köszöntötte őt otthonában. Kálmán bácsi életét a szorgalom, a becsületes munka, a családért való felelősség és a közösséghez tartozás ereje határozza meg.

Kálmán bácsi Zalában született, majd családjával a negyvenes évek második felében Baranyába, Mekényesre költözött. Gyermekkora nem volt könnyű: hamar megismerte a mezőgazdasági munkát, szántott, vetett, erdőn dolgozott, és minden olyan feladatból kivette a részét, amelyre a családnak szüksége volt. Ahogy ő maga fogalmazott: nehéz élete volt, sokat dolgozott.

Fiatal éveiben többféle munkát végzett. Volt mezőgazdasági munkás, dolgozott felvásárlásban, állatokkal, terményekkel, és részt vett a ház körüli gazdálkodásban is. Később szakmát tanult: 45 évesen lakatos lett, szakmunkás-bizonyítványt szerzett. Ez jól mutatja, hogy soha nem félt az újrakezdéstől, és felnőttként is képes volt tanulni, változni, alkalmazkodni.

1969-ben költözött Gyálra. A család itt vásárolt házat, amelyet aztán saját erőből bővítettek, alakítottak. Kálmán bácsi nemcsak a munkahelyén dolgozott sokat, hanem otthon is: épített, javított, hegesztett, szerelt. Mindig volt valamilyen terve, mindig talált magának feladatot. Kerítést készített, betongerendákat emelt, kapukat alakított át, és amibe belefogott, azt igyekezett rendesen elvégezni.

Munkahelyi évei során lakatosként dolgozott, több műszakban is. Azok közé tartozott, akik vállalták a nehezebb beosztásokat is: ha kellett, maradt, dolgozott tovább, éjszakázott. Munkatársai között jó barátságok szövődtek, és a régi gyáli közösségre is szeretettel emlékezett vissza. Elmondása szerint akkoriban az emberek jobban összetartottak, egymásnak segítettek az építkezéseknél, a házak felhúzásánál, a mindennapi gondok megoldásában.

Életének fontos része volt a kert és a föld szeretete is. Nyugdíjas éveiben sem pihent sokat: Albertirsán volt egy nagy telkük, ahol gyümölcsöst és szőlőt telepítettek. Kútból locsoltak, hajnalban keltek, kapáltak, gondozta a fákat, a szőlőt, a termést pedig részben eladták, részben feldolgozták. A család visszaemlékezése szerint a kert gyönyörű volt, és Kálmán bácsi csak akkor vált meg tőle, amikor már két kert gondozása túl nagy tehernek bizonyult.

Családjában ő volt a legidősebb testvér, három lánytestvére volt. Egy fia és három lány unokája született, és már dédunokái is vannak. Idős korában is fontos számára a családi gondoskodás: bár ma már egyedül él, a mindennapokban számíthat szeretteire. Ebédjéről, ellátásáról a család gondoskodik, és figyelnek rá, hogy ha szüksége van segítségre, akkor mellette legyenek.

Kálmán bácsi 95 évesen már érzi az idő múlását, nehezebben mozog, mégis megmaradt benne az a tartás, amely egész életét jellemezte. Hosszú életének titka a munka szeretete, az állandó tevékenység, a korai kelés, a földhöz és a családhoz való ragaszkodás, valamint az, hogy mindig volt előtte cél.

Életútja egy olyan nemzedék történetét is képviseli, amely sokszor nehéz körülmények között, panaszkodás nélkül épített otthont, családot és közösséget. Kálmán bácsi élete nem a nagy szavakról, hanem a mindennapi helytállásról szól: arról, hogy dolgozni kellett, segíteni kellett, újrakezdeni kellett, és közben embernek kellett maradni.

95. születésnapján ezért nemcsak egy szép kort megért gyáli polgárt köszöntöttek, hanem egy olyan embert is, akinek élete példát ad szorgalomból, kitartásból és családszeretetből.