Buda Lajosné, Anna néni a napokban ünnepelte 90. születésnapját. A jeles alkalomból Gyál Város Önkormányzata nevében Nagy József Elek alpolgármester kereste fel otthonában, és virágcsokorral, ajándékcsomaggal, valamint emléklappal köszöntötte a szépkorú ünnepeltet.

Anna néni életének több mint fél évszázada szorosan összefonódik Gyál történetével. Családjával 1967-ben költözött ide, miután korábbi lakóhelyükön bezárt a bánya, férje pedig Budapest környékén talált munkát. Gyál akkor egészen más képet mutatott, mint napjainkban. Ahogy Anna néni fogalmazott: „tanyára jöttünk lakni”. Házukat még kukoricaföldek vették körül, kezdetben villany sem volt, annak bevezetéséért is sokat kellett utánajárniuk. Később szemtanúja lehetett annak, ahogyan megérkezett a vezetékes víz, kiépült a csatorna- és gázhálózat, fejlődtek az utak, és sorra épültek a közintézmények.

A kezdeti évek nem voltak könnyűek. A család megélhetéséért Anna néni is munkába állt, miközben gyermekeiket nevelték. Élete során többféle munkakörben dolgozott, hosszabb ideig raktárosként is. Munkahelyére mindig szívesen járt, és közösségi emberként ott is igyekezett otthonos környezetet teremteni: raktárát annyi növény díszítette, hogy egyszer még az igazgató is „botanikus kerthez” hasonlította.

A közösségi élet nyugdíjas éveiben is meghatározó maradt számára. Tizenhét éven keresztül vezetett nyugdíjasklubot, amelynek tagjai nemcsak együtt kirándultak, nyaraltak és ünnepeltek, hanem társadalmi munkából is kivették a részüket. Fákat ültettek és locsoltak, területeket tisztítottak meg, és ahol szükség volt rájuk, segítettek. Anna néni büszkén emlékszik arra, hogy a város fejlődésében a helyi közösségek munkája is benne volt.

Számára talán éppen ez Gyál történetének legszebb része: saját szemével láthatta, hogyan lett az egykori, sok helyen sáros, közművek nélküli településből fejlődő város. Mint mondta, jó érzéssel tölti el, hogy ma már nincs sártenger, van víz, csatorna és gáz, és felépültek azok az intézmények, amelyek ma természetes részei a gyáliak mindennapjainak.

Szabadidejében mindig szeretett tevékenykedni. Sokat horgolt, kötött és varrt, a két lányának is ő varrta a menyasszonyi ruhájukat. A munka és az alkotás egész életében fontos volt számára – ahogy ő fogalmazott, tévénézés közben sem tudott úgy ülni, hogy közben ne mozogjon a keze.

Kilencvenévesen azonban a legnagyobb örömöt már elsősorban a család jelenti számára. Gyermekei, unokái és dédunokái szeretete, egy-egy ölelés vagy kedves szó ma is rengeteg erőt ad neki. A beszélgetés során többször is visszatért ahhoz, milyen sokat jelent számára, amikor a legkisebbek szeretettel szaladnak hozzá, megölelik és felköszöntik.

Anna néni kilenc évtizedének története egyben Gyál átalakulásának története is. Ahogy ő maga egyszerűen összefoglalta: ideérkezésükkor még szinte tanyán éltek, majd látták, ahogy a település községgé, nagyközséggé, végül várossá fejlődött. Ebben a történetben pedig az ő munkája, közösségi szerepvállalása és családjának élete is ott van.