2017. 03. 2.

Ismét Gyálon a Maros Művészegyüttes

Facebookon
Twitteren
E-mailben

A nemzetközileg elismert Maros Művészegyüttes „Most múlik” turnéja keretében idén is fellép az Arany János Közösségi Ház és Városi Könyvtár színpadán. Tavaly a Közház eddigi történetének legsikeresebb előadásán tapsolhattak azok, akik március 12-én ellátogattak a Szép piros hajnalban című előadásra, valamint március 11-én a János Vitéz-re.  Az Arany János Közösségi Ház és Városi Könyvtár szervezői szerint a három előadást összesen több mint ötszázan nézték meg és háromszor tapsolták vissza a táncosokat, valamint a zenészeket.

A koncert időpontja: 2017. március 18. szombat, 19 óra Belépődíj: 2000 Ft Jegyek már kaphatók a Közházban.

A Most múlik című előadás az elmúlt másfél évtized népzene-néptánc, az úgynevezett „folklór” színpadi megjelenítéséből, különböző formáiból inspirálódott. Feldolgozás, táncszínház és táncverseny címszó alatt majdnem minden revüsödik – piros nadrágos férfiak, eltúlzott mozdulatok, öncélú térformák, lehetőleg szaladva táncolt motívumokkal, felgyorsult zene és tánc, úgynevezett világzene-világtánc. Ha meg nem revü, akkor „lila köd”. A Most múlik a humor és a paródia eszközeivel magát a népzene és néptánc mai színpadi, de akár táncházi formáit is görbe tükör elé kívánja tenni. Nemcsak a kortárs néptánc lehet kérdéses, hanem a megrögzött „eredetihez” való ragaszkodás is. Válságban van-e a néptánc, elavult-e, és van-e még táncházmozgalom, vagy csak vásár, és abból is a kirakodó. És akkor születik-e újabb csillag? A cím természetesen szimbolikus, a szemünk előtt tűnik el, múlik el a tradíció, átalakul a hagyományos népzene és néptánc, és utal a slágerre is, vagyis ez recept lehet a sikerre.

 

Egy kis ízelítő a korábbi fellépésekről: