Hamarosan indul a Nagykőrösi út újabb szakaszának felújítása – a gyáli közlekedőket is érinti a munka
Várhatóan július 23-án megkezdődik a XVIII. kerületi Nagykőrösi út újabb szakaszának felújítása, amely nemcsak a kerületben élőket, hanem sok gyáli autóst és buszos utast is érint majd.
A munkálatokról Szaniszló Sándor polgármester és Hartaházi Miklós, a körzet önkormányzati képviselője számolt be. A beruházás az Eke utca és a Szálfa utca közötti szakaszt érinti, ahol a kivitelezés várhatóan 35 napig tart.
A felújítás a korábban tervezettnél körülbelül tíz nappal később indul. A Budapest Közút tájékoztatása szerint a halasztásra a kivitelezések összehangolása miatt van szükség.
A munkálatok idején forgalomkorlátozásokra és buszterelésekre kell számítani. Az első és a második ütemben a belváros felől Gyál irányába vezető forgalmi sáv burkolatát újítják meg, ezért a Nagykőrösi út ezen a szakaszon egyirányú lesz Gyál felé. A harmadik ütemben a Gyál felől a belváros irányába vezető sáv felújítása következik.
A korlátozások miatt a 54-es, 55-ös, 84E, 89E, 255E, 294E, 994-es és 994B autóbuszok a belváros irányába terelt útvonalon, a Vasút utcán közlekednek az Eke utca és a Szálfa utca között. A terelés ideje alatt ideiglenes buszmegállókat alakítanak ki a Vasút utcában, a második ütemben pedig a Nagykőrösi út 4. és 16. szám előtti megállók is használhatók lesznek.
A beruházás során 907 méter hosszan, mintegy 6488 négyzetméteren újul meg az útpálya. A burkolat cseréje mellett új burkolati jelek készülnek, javítják és cserélik a közműszerelvényeket, valamint korszerűsítik a járdák egy részét, a kapubejárókat, egyes buszmegálló-peronokat és a vízelvezető elemeket is.
A Nagykőrösi út érintett szakaszának felújítását régóta várták a környéken élők és az arra közlekedők, hiszen a leromlott állapotú útpálya sokak számára okozott napi nehézséget. A cél, hogy a munkálatok után biztonságosabbá és kényelmesebbé váljon a közlekedés ezen a fontos útvonalon.
A felújítás ideje alatt torlódásokra, hosszabb menetidőre és változó közlekedési rendre kell készülni, ezért az arra közlekedőknek érdemes előre megtervezniük az útvonalukat.