A Gyáli Egyetemista Program keretében a gyáli állandó lakóhellyel rendelkező, felsőoktatásban tanuló hallgatók pénzügyi támogatásban részesülhetnek, ha az adott tanulmányi félévet legalább 25 kreditpont teljesítésével igazoltan befejezték, és a következő félévet megkezdték. A végzős hallgatók esetében a diploma megszerzése is jogosultsági feltétel.
A támogatásra nappali és levelező tagozatos alapképzésben, mesterképzésben vagy osztatlan képzésben részt vevő hallgatók pályázhatnak, azonban PhD-hallgatók nem jogosultak rá. A támogatás igénylése évente két alkalommal, utólag történik: az őszi félévre vonatkozóan február végéig, a tavaszi félévre szeptember 25-ig kell benyújtani a szükséges igazolásokat a Hivatalhoz.
A pályázathoz szükséges dokumentumok közé tartozik a felsőoktatási intézmény igazolása a teljesített félévről, valamint a hallgató lakcímkártyájának bemutatása. Az igénylések során a Hivatal a pályázók személyes és tanulmányi adatait kezeli.