2018. 05. 23.

Felújítják a Kőrösi út elhasználódott szakaszát

Facebookon
Twitteren
E-mailben

Megkezdődik a Kőrösi út (Mátyás király utca és Ady Endre utca közötti szakaszának) felújítása, ami várhatóan 2 hónapot vesz igénybe. A munkálatok ideje alatt szakaszosan félpályás útlezárásokra kell számítani, illetve az érintett szakaszon lévő buszmegállók is ideiglenesen áthelyezésre kerülnek. Május 23-án szerdán a Penny-től a vasútig tartó szakaszon indul a felújítás, kézi forgalomirányítás mellett.

Május 24-25-26-án a vasút és az Ady utca közötti szakaszon zajlanak majd a munkálatok, ezen a három napon a Budapest felé tartó forgalom terelőútra kerül (kivéve az autóbuszforgalmat), az Ady Endre utca – Vak Bottyán utca – Mátyás király utcákra, az itt lakóktól elnézést kérünk a megnövekedett forgalom miatt. Ezalatt a Kőrösi út forgalma egyirányú lesz, csak Budapest felől lehet majd behajtani. Az autóbusz közlekedést pénteken (12.00-16.00 óra között) érinti a felújítás, amikor is átépítésre kerül az Ady-Kőrösi csomópont, s mivel az autóbusz nem tud bekanyarodni az útjavítás mellett az Ady utcára, így a Budapest felől a városközpont irányába közlekedő autóbuszjárat a Táncsics Mihály utca – Szent István utca – Ady Endre utca útvonalon tud közlekedni.

A felújítás során teljes szélességében eltávolításra kerül az útpálya felső rétege és új burkolatot kap, illetve megújul az úttest melletti padka, az autóbusz öblök, a vízelvezető árkok, útburkolati jelek és jelzőtáblák is.

Az esetleges kellemetlenségek miatt a lakosság türelmét kérjük, illetve felhívjuk az autósok figyelmét, hogy fokozott figyelemmel közlekedjenek az érintett útszakaszon.