
Az Eötvös József Technikum diákjai kétnapos látogatást tettek a Hivatalban
Az Eötvös József Technikum rendészet és közszolgálat ágazathoz tartozó közszolgálati ügyintéző képzésben részt vevő tanulói szakmai látogatást tettek a Gyáli Polgármesteri Hivatalban 2023. április 5.-, és 12. napján.
A szakmai látogatáson résztvevő 13. évfolyamos-, ágazati vizsga előtt álló tanulóit Nagy József Elek, városunk alpolgármestere köszöntötte. A tanulók az első látogatás alkalmával betekintést kaptak Gyál Város Önkormányzatának működésébe, illetve megismerkedhettek a Gyáli Polgármesteri Hivatal szervezeti felépítésével, az egyes irodák működésével és feladataival. A tanulók elmélyítették iratkezelési és ügyviteli ismereteiket, és megismerhették az önkormányzati ASP Iratkezelő szakrendszerét.
A látogatás második napján Rozgonyi Erik, címzetes főjegyző is köszöntötte a tanulókat, valamint az önkormányzati képviselők és polgármesterek választásának szabályairól adott tájékoztatást a diákoknak, ezt követően a tanulók egy „kitalált” választási feladatot is megoldhattak. A tanulók levelezési ismereteiket is bővíthették, különböző témákban írtak hivatalos leveleket, és gyakorolták az iktatási műveleteket.
A diákoknak mindkét napon lehetősége volt ügyfélfogadáson részt venni a Hivatal Igazgatási Irodáján, illetve Intézményfelügyeleti Irodáján. A Hivatal irattárában megtekinthették, hogy hogyan zajlik az iratok szakszerű és biztonságos őrzése.
A diákok a látogatás végén összegző tapasztalatként elmondták, hogy hasznos gyakorlati tudásra tettek szert, amelyeket az előttük álló ágazati vizsgán minden bizonnyal tudnak majd kamatoztatni.
A diákoknak az ágazati vizsgához sok sikert kívánunk!
Gyáli Polgármesteri Hivatal