A mai naphoz sok népi hagyomány kapcsolódik, nekünk gyáliaknak pedig különösen fontos megemlékeznünk Szent Györgyről, akit Gyál védőszentjeként tisztelünk, és szerepel városunk címerében is, ahogy éppen a sárkánnyal viaskodik. Ez a jelkép Gyál középkori gyökereire utal, ekkor ugyanis egy Szent György tiszteletére szentelt templom is állt itt.

Egy évvel ezelőtt, avatták fel a város határában a Szent György emlékhelyet, melyet a fent említett Árpád kori templom emlékére állítottak április 23-án.

Történelmi áttekintés:

Gyálról a 1990-es évek végéig csak néhány lelet került elő. Azonban a beruházásokat megelőző kötelező régészeti feltárásoknak köszönhetően ezt követően a település nevét a régészeti szakma is jól megismerte. Már a kora bronzkorban (Krisztus előtt 1900-1700 között) élt itt népesség, majd 3-4. században a (római kori) szarmaták, 8. században az avarok és 12-13. században az Árpád kori népesség hagyta hátra településeinek maradványait.

Gyál a gazdag régészeti lelőhelyeink és a fennmaradó írások bizonysága szerint a középkorban lakott hely volt, s a budai káptalan 1323-i oklevele szerint temploma Szent György tiszteletére volt szentelve. A később pusztává lett Gyál a középkorban elég nagy jelentőségű volt és más írások megemlítik, hogy templomában harang is volt. Egy 1673 körüli időből származó térképről 1773-ban készült mellékelt másolati rajz maradt fenn, mely a Váci egyházmegye templomait tünteti fel. Ezen megtaláljuk Gyál templomát is. A virágzó jobbágy községekből a török hódoltság folyamán puszták lettek. Pusztává lett a középkori Gyál, melynek templomát 1736 körül bontották le s kőanyagából korcsmát és istállót építettek. Egyes adatok 1731-es dátumra utalnak a lebontást illetően. Hozzá kell tenni, hogy a Váci egyházmegyében kb. 15 templom védőszentje volt Szent György, amelyet a pusztaságokon élő pásztornépek érthetően választottak névadóul. Az Árpád-kori település jelentős mérvű kutatására az M0 autóút építését megelőzően került sor. A feltárt Árpád kori lakóházakról sok régészeti anyag került elő és ennek külön irodalma van. A Gyáli Szent György templom alapkövei a 037/8 hrsz-ú ingatlanon találhatóak, s mivel a nagy beruházások azt elkerülték, azok feltárása igen nagy költséggel történhetne, és lehet, hogy időben is nagyon elhúzódna a régészeti feltárások engedélyeztetése kapcsán.

Szent György napjához fűződő népi hiedelmek

E napot Európa nagy részében a tavasz kezdeteként tartották számon. A rómaiak e napon ünnepelték a Paliliá-t, amikor a pásztorok kiseperték az istállókat; meghintették vízbe mártott babérágakkal, és a szalmatűz füstjével megfüstölték magukat s jószágukat. A tűzön a nyájat is áthajtották, maguk háromszor ugrottak át rajta, hogy a boszorkányok rontását elkerüljék. A pásztorok áldozatot is mutattak be, majd kezet mostak a reggeli harmatban. Az egyház a legenda szerinti sárkányölő Szent György névünnepét tette erre a napra. A hiedelmek és a népszokások azonban nem a szentre, hanem a római pásztorünnep rítusaira emlékeztetnek. Nálunk és a szomszéd népeknél egyformán e napon történt az állatok első kihajtása, amely leggyakrabban zöld ággal történt, a hit szerint ez az állatok gyarapodását szolgálja (pl. egy Zala megyei adat szerint: „Úgy zsendüljön a jószág, ahogyan a zöld ágon a levél”). A nyírfa vagy rózsafaággal történő kihajtás rontáselhárító magyarázatot is kapott. A jószág tűzön át hajtásának, ill. füstölésének elsősorban rontáselhárító célja volt. Az Ipoly mentén a karácsonyi aprószentek-vesszővel hajtották ki az állatokat először a csordára. A marha kapuba fektetett láncon át hajtása országszerte általános volt, de gyakori volt a fejszén, ekevason, tojáson, ill. a gazdasszony kötényén, kifordított szoknyáján stb. való áthajtás. Vépen (Vas m.) az állatokat kihajtás előtt az istállóban bodzafával vagy zöld gallyal megverték, a kijáráshoz pedig tojást és kívül-belül láncot tettek. Azt tartották, hogy olyan erős lesz a lábuk, mint a lánc. A tojást a szegényeknek adták, hogy imádkozzanak a barmokért. Körösön (v. Gömör m.) a láncon keresztül tüskés vesszőt raktak, majd tüzet gyújtottak rá, s erre karácsonykor eltett hamut öltöttek, tömjént tettek, hogy füstjétől a gonosz eltávozzék. A legkülönbözőbb rontáselhárító módszerek alkalmazásával védték e napon a házat és lakóit, de főleg az istállót. Ilyenek: az istálló körülszórása, körülfüstölése bekerítés, zöld ágak tűzése az ajtóra, kapura; seprű, só, gatyamadzag az ajtóba; fokhagyma a marha szarvába stb. A magyar népi hitvilágban Szent György napjára elsősorban a boszorkányok és más rontók felfokozott tevékenysége jellemző, amely elsősorban a tehénre, ill. a tejre irányul. Kifüstölték vagy kiforrázták a tejesköcsögöket (gyógyhatásúnak vélt füvekkel vagy ezek főzetével – pl. kakukkfűvel, úrnapi sátorfűvel. Sok helyen e napon állítottak új köcsögfát. A boszorkánynak tulajdonított tehénrontó műveletek közül elsősorban az ágas megfejése és a harmatszedés kapcsolódik Szent György napjához. – A tejvarázslásra, tehénrontó boszorkányra vonatkozó hiedelmeknek Európa-szerte megvoltak a hagyományos napjai. Szent György napja a miénkhez hasonló jellegű a ruténeknél, délszlávoknál, románoknál; de ilyen nap sok helyütt a pünkösd is (pl. románok) vagy Walpurgis éj (máj. 1. a németeknél), ill. Szent Iván-nap (jún. 24. több szláv népnél). – Szent György naphoz kapcsolódnak még a fentieken kívül a Szent György nap előtt fogott kígyóhoz és gyíkhoz, továbbá a Szent György nap mennydörgéshez fűződő, országosan elterjedt hiedelmek.

Forrás: mek.oszk.hu